h i r d e t é s
Az amerikai elnököt ezúttal a súgógép tréfálta meg az egyik televíziós műsorban, pontosabban inkább saját magát húzta csőbe, ugyanis szó szerint felolvasta a gép neki szánt utasításait.
Banális ok miatt állt le a német Tesla-gyár építése
Az újabb bevándorlóellenes törvénycsomag elfogadása után Soros György eldöntheti majd, befejezi-e, amit csinál – fogalmazott az állami rádióban a miniszterelnök.
Nagy Boldizsár nemzetközi jogász szerint értelmezhetetlen és ellentmondásos jogi kategóriákat tartalmaz a Stop Soros törvénycsomag, a civilek hazugnak, önkényesnek és kártékonynak tartják.
A Comment:Blog egyik olvasója jelezte, hogy némi anomáliát vélt felfedezni csütörtök hajnalban a köztévé műsorában - írja az 24.hu.
Nem bírták ki, az olimpia megnyitóján is becsúszott egy bevándorlózás a köztévén.
A köztévé híradója szerint 11 éve nem volt olyan közel a Földhöz a vörös bolygó, mint a tudosítás idején: 76 kilométerre.
Népszopást mondott népszokás helyett az M1 bemondója
A TV2 híradójában az RTL híradóját mutatták, miközben igyekeznek úgy beállítani a helyzetet, hogy Magyarországon igen komoly helyzet van.
Az ATV Start vendége volt a KDNP-s Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, aki a riportban nem teljesen azt mondta, amit mondani akart. Videó.
A közmédia egy kétéves videót adott ki szilveszteri kölni felvételként.
Epikfél: Mégsem a kolumbiai szépségkirálynő lett Miss Universe, hanem a fülöp-szigeteki szépségkirálynő.
A Failarmy válogatása jelemzes balekok bukásairól.
A Sztárban sztár adásában olyan jelenetet szült a véletlen és a figyelmetlenség, ami önmagában viccesebb volt az összes előre kitalált poénnál.
Számtalanszor bebizonyosodott már, hogy a menekültek bármire képesek a jobb élet reményében, akár életük kockáztatásával is. Ezer példa volt már erre, az élet azonban mindig képes újabb elképesztő esetekkel előrukkolni.