Szeptember első felében zárulhatnak le a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tulajdonába került Gödöllői Városi és Térségi Uszoda átadás-átvételéhez szükséges jogi és engedélyeztetési feladatok - közölte az oktatási intézmény kedden az MTI-vel.
Friss közvélemény-kutatást készített a Republikon Intézet, amelyben felmérték azt, hogy mi mozgatja a pártok szavazóit, illetve hogy mely korosztályok és társadalmi rétegek hogyan képviseltetik magukat az egyes politikai csoportosulásoknál.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Kiemelt társadalmi igények program keretében, 1,651 milliárd forintból megújul a 8126-os számú főút Csákvár és Felcsút közötti 11,7 kilométeres szakasza - jelentette be szerdán a térség fideszes országgyűlési képviselője.
Augusztus 23-ával a Semmelweis Egyetem is csatlakozott ahhoz a nemzetközi szintű klinikai vizsgálathoz, amelynek célja egy új, koronavírusos betegeknek adható, szájon át szedhető, vizsgálati fázisban lévő készítmény hatékonyságának igazolása.
Az MSZP a párt szolidaritási alapjából húszmillió forinttal segíti a rászoruló családokat az iskolakezdés költségeinek csökkentésében, illetve a koronavírus-járvány küszöbön álló negyedik hulláma elleni védekezésben - jelentette be a párt társelnöke hétfői online sajtótájékoztatóján.
Országunk függetlenségének lényege, hogy megőrizzük hitünket, magyarságunkat, továbbá szeretettel és alázattal dolgozzunk közösségeinkért - hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap Pécsen.