h i r d e t é s
A bíróság elmarasztalta a kormánypárti lapot, mely közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeti aktivistákat és egyszerű munkavállalókat „idegen, gonosz hatalmak” zsoldosainak állított be. Most bocsánatot kért a Figyelő.
Neves közgazdászok jegyzik azt a nyílt levelet, amely az oktatás radikális átalakítását és a tanárok béremelését követeli.
Gazdasági miniszter volt az első Orbán-kormányban Chikán Attila, mégis felkerült a Figyelő „Soros-zsoldosokat" gyűjtő listájára.
Chikán Attila közgazdász szerint az oktatásból nemcsak a pénz hiányzik ahhoz, hogy eredményesebb legyen, hanem a szemléletváltás is.
Korábban már írtunk arról az egészen meglepő elittömörülésről, ami az Osiris új tanulmánykötete miatt gyűlt össze. - írja a 24.hu.
Semmi köze a valósághoz annak, hogy „a magyar reformok működnek” és „Magyarország jól teljesít” - írja a 24.hu.
A régiótól is leszakadtunk.