h i r d e t é s
A kommentelők szerint ez várható volt.
Heteken belül drasztikusan kevesebb közmunkást alkalmazhatnak
Nemcsak környezetvédelmi, hanem erkölcsi kötelesség is az élelmiszerpazarlás csökkentése - mondta az agrárminiszter a közösségi oldalára szerdán feltöltött videó szerint.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet néhány nappal azután született meg, hogy az ITM államtitkára, Steiner Attila
November 20. és 28. között rendezik meg az Európai Hulladékcsökkentési Hetet, amelynek fő tematikáját ebben az évben a körkörös közösségek adják - közölte Schanda Tamás az Innvocációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleményében.
Az LMP ismételten benyújtja az alapvető élelmiszerek áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentéséről szóló javaslatát - mondta szerdai online sajtótájékoztatóján Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes.
Még a vírus előtt megállapodtak az idei béremelésekről a szakszervezetek, de a korlátozások miatti munkaidőcsökkentések és leállások miatt a dolgozók elvesztették a bónuszokat.
Két ellenzéki javaslatot is elkaszáltak már a bizottságokban. - írja a hvg.hu
2020-ra felére csökken az alkoholmentes italok cukor- és kalóriatartalma Magyarországon
A kormánynak már korábban is lett volna módja az energiárak mérséklésére, de nem lépett. - írja a Magyar Nemzet.
Stabilizálja az ágazatot az áfa csökkentése: növeli a sertések számát és a termelők versenyképességét.