Az MSZP ifjúsági szervezetének, a Societasnak az egyik budapesti vezetője volt az a fiatal porondmester, aki vasárnap előadás közben halt meg a Fővárosi Nagycirkuszban – közölte hétfőn reggel a Sztárklikk.
Életének 91. életévében, szerdán hajnalban hosszan tartó betegség után elhunyt Donáth Tibor, a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének professor emeritusa - közölte az egyetem a honlapján.
Elhunyt szerdán, 90. életévében F. Nagy Angéla Aranytollas újságíró, gasztronómus szakíró, a Magyar Konyha egykori főszerkesztője, aki teljes generációkat tanított meg a polgári konyha alapvető fogásaira - tudatta a család az MTI-vel.
Elhunyt Ekecs Géza - rádiós nevén Cseke László - , a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori magyar adásának szerkesztője, műsorvezetője - erősítette meg csütörtökön az MTI-nek a müncheni magyar főkonzulátus az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) hírét.
Leginkább a környezet, a barátok, rokonok támogatása tud segíteni a gyász feldolgozásában egy szeretett ember elvesztése esetén - mondta Földi Rita klinikai szakpszichológus a halottak napján, csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.