Bene Krisztián, a lúgos orvos 2016-tól sorra szabadul meg a vagyonától, hogy ne tudja majd megfizetni az első fokon 25 millióra ítélt kártérítést Renner Erikának, akit az orvos lúggal csonkított meg, tudta meg a Telex.
Az Index információi szerint hivatalból egyetlen hatóság sem tett feljelentést, pedig Renner Erika és ügyvédje már a nyomozás lezárása után jelezték, hogy Bene Krisztián és a kórház ápolási igazgatójának titkárnője sem mondott igazat – írja az nlcafe.hu.
Tizenegy év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától a Kúria csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletében azt a férfit, aki 2013-ban elkábította volt barátnőjét és altestére lúgot öntött, maradandó, életveszélyes sérüléseket okozva ezzel.
Felmentését kérte a Fővárosi Ítélőtábla pénteki tárgyalásán az a férfi, aki a vád szerint 2013-ban elkábította volt szeretőjét, majd lúgot öntött altestére és ezzel maradandó, életveszélyes sérüléseket okozott. A tábla február 22-re tűzte a határozathirdetést.
Ítéletet hirdetett a Kúria kedden a lúgos támadással vádolt orvos ügyében. Hatályon kívül helyezték a korábbi döntést, B. Krisztián ismét bíróság elé áll másodfokon, de rács mögött várja a tárgyalását. - írja a 24.hu.