h i r d e t é s
A közmédiás ügyre közeli rálátással bíró emberek beszéltek a belső feszültségek hátteréről is a Media1-nek, és megemlítették azt is, hogyan csináltak volna Németh Balázsból magyar „Tucker Carlsont”.
Elhallgatták a 416.os forint-euró árfolyamot, de arról beszámoltak, hogy egy fesztivál újrahasznosítja a hulladékot.
A Media1 úgy tudja, hogy a közmédiás műsorvezető eltűnésének egy vállalaton belüli belső nézeteltérés az oka.
Miközben az MTVA évről-évre több pénzből gazdálkodhat, ebből megint szép kis summa került a miniszterelnökhöz közelálló körökhöz.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a GroenLinks kampányvideójának lopott felvételei miatt indít jogi lépéseket.
Belgrádban több tucatnyi tüntető behatolt a szerb állami tévé, az RTS épületébe, írja a 444.hu.
A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a Nielsen Közönségmérés Kft. nyerte el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap által nézettségmérésre és adatbázis szolgáltatásra kiírt közbeszerzési eljárását. - írja az Mfor.hu
A miniszterelnök szerint az embereknek problémát jelentett, hogy nem túlórázhatnak többet, ezért hozták a rabszolgatörvény néven elhíresült jogszabályt.
Momentumos vezetéssel sorra járták a fideszes média székházait, a köztévénél Márki-Zay Péter erőseket mondott.
Ez a kormány már sosem lesz demokrata
A főügyészség inkább érvénytelenítene egy kukkoló elleni vádemelést, csak hogy igaza legyen az MTVA-s lehallgatások ügyében hozott, a vádemelést megszüntető döntésében - írja a hvg.hu.
Leváltotta a vezérigazgató a biztonsági vezetőt és annak helyettesét a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) adta hírül a Népszabadság.