h i r d e t é s
Az orvos az egri kórházban dolgozik, de személyiségi jogok miatt ennél többet tudni nem lehet.
Nem enyhítené az orvoshiányt és a betegek számára is negatív következményekkel járna, ha a magánorvosokat közfinanszírozott egészségügyi intézményekbe kényszerítenék.
Mintegy három és fél évvel az időpont-igénylés után, és tíz évvel az első fájdalom jelentkezését követően kapott időpontot csípőprotézis-műtétre egy 58 éves ürömi nő.
50 évnél fiatalabb egészségügyi önkénteseket keresnek a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.
A riport szerint a kórházban belső vizsgálat indult, hogy tisztázzák a helyzetet.
Az állami egészségügy egyre több problémával küzd, a magán viszont közben szépen lassan kivirágzik, egy felmérés szerint tavaly majd háromszáz milliárd forintot költöttek a magyarok különböző magánrendelőkben. - írja az Abcúg
Növekedett idén a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek száma, amelyek közül 223 érinti a gyermekellátást - írta pénteken a Magyar Nemzet.
Az Abcúg térképre vitte, mely településeken nincs az országban háziorvos, és azt is megnéztük, hogy ez mit jelent - írja az abcug.hu.
Elképesztően ordas gyurcsányozásba és hazudozásba kezdett a Fidesz, amikor több újságban is megjelent: kihalófélben lévő szakma a gyerekorvos Magyarországon - írja a B1 Blog.