A Duna Médiaszolgáltató Zrt. határozottan visszautasítja, hogy az MTI Országos Sajtószolgálathoz (OS) eljuttatott közlemények kiadásának megtagadása esetén politikai szempontokat vesz figyelembe – olvasható a szervezet pénteki közleményében.
A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) jogerős ítélete szerint Bartus László újságíró nem volt ügynök. Az ítélet helyreigazításra kötelezte Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője újságját, a Hetek című lapot, amelynek az alábbi helyreigazító szöveget kell a nyomtatott kiadásában és 30 napon át az online felületén megjelentetni: “A Hetek című hetilap 2013. október 25-én megjelent számában és a hetek.hu internetes oldalán valótlanul híreszteltük, hogy Bartus László 1984-től a kommunista állambiztonság beszervezett munkatársa volt.”