Levélben kéri a Szülői Hang Közösség a tankerületeket, hogy a pedagógusok megfélemlítése helyett a valós problémákra keressék a megoldást. A tankerületek tömegesen követnek el jogsértéseket, melyek miatt sokszor a szülőknek kell pótolnunk az elmulasztott foglalkozásokat.
Az ukrajnai helyzet miatt állampolgárságtól függetlenül díjmentes, úgynevezett szolidaritási jeggyel utazhatnak tovább Záhonyból azok, akik egyértelműen Ukrajnából érkeztek és más magyarországi állomásra tartanak - közölte a MÁV vasárnap az MTI-vel.
Ismerjük meg, értsük meg és legyünk szolidárisok a fogyatékkal élő emberekkel. A szakértők tanácsai a fogyatékossággal élők számára nekünk (is) szólnak, mert a válságok minket is sérülékennyé, kiszolgáltatottá tesznek.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport a hónap utolsó vasárnapján, október 27.-én Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívta, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat. Kis csapatunk igyekezett - ha csak pár órára is-szebbé tenni a térre érkezőknek a vasárnapját.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívja, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat.
Bemutatta az önkormányzati választásokra készített közös programját szerdán Debrecenben a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás ellenzéki pártszövetség, amely a város 23 egyéni választókerületében önálló jelöltet indít.
Alig egy hete, hogy a Soproni Egyetem megszüntette az Alkalmazott Művészeti Intézet (AMI) intézetigazgatójának, U. Nagy Gábornak a közalkalmazotti jogviszonyát, és azonnali hatállyal visszavonta vezetői megbízását.