Másfél milliós szakorvosi fizetés, intézkedési javaslat a hálapénz megszüntetésére, online értékelési felület – ezek a főbb pontjai a programnak. Céljuk, hogy megváltoztassák az orvosi kamara zárt és passzív munkamódját.
Az Echo TV-ben járt Semjén Zsolt, akit arról is kérdeztek, mennyire tudják befolyásolni a magyarországi választást a határon túli magyarok, akik közül mostanáig 462 ezer határon túli magyar regisztrált és több mint 368 ezret névjegyzékbe is vettek. - írja a hvg.hu
Nem az Együtt-es Szabó Szabolcs személye ellen van kifogásunk, kiváló munkát végző politikusnak tartjuk, de a Demokratikus Koalícióval (DK) kötött megállapodásunk értelmében a főváros 17. választókerületében az MSZP állíthat jelöltet és mi Bangóné Borbély Ildikót szeretnénk indítani – így reagált az Együtt és a DK hétvégi felháborodására Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője.
Van értelme a szolidaritásnak, az együttműködésnek és az emberiességnek - hangoztatta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke a Karácsony Gergellyel, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjével együtt tartott szombati pécsi sajtótájékoztatón.
A királycsinálóként emlegetett Lengyel László politológus fejében van egy név, aki Botka László lemondása után megmenthetné a helyzetet, de ezt szerinte nem Molnár Gyulával kell megbeszélnie. Nem Lattmann Tamás az. - derül ki a hvg-nek adott interjúból
Több ponton is sürgősen módosítani kell a választási törvényeket, különben a 2018-as parlamenti választás még a 2014-esnél is kevésbé lesz tisztességes – állítja Political Capital és a Transparency International Magyarország - írja a Propeller.hu.