Civil autókat vesz nyilvántartásba a honvédség
Az Index több olvasóját levélben tájékoztatta a Magyar Honvédség, hogy gépjárművét igénybevételi céllal nyilvántartásba veszik és az autójával kapcsolatban rendszeres adatszolgáltatásra kötelezik.
A személyautók katonai célú felhasználására számtalan példa van a történelemből - írja az Index.
2016-ban Magyarországon keltek azok a levelek, melyben arról tájékoztatják terepjárók tulajdonosait, hogy a honvédség igénybevételi céllal nyilvántartásba vette a járműveiket.
Az viszont látszik, hogy a honvédség főként katonai célokra a világon sehol nem használt, drágább terepjárókat vett eddig nyilvántartásba: az Index egyik olvasójától egy BMW, mástól egy Volvo városi terepjárót vinnének el vészhelyzetben.
Az Index megkérdezte a Honvédelmi Minisztériumnál, hogy milyen autókra számítanak a haza védelmében, de azt közölték velünk, hogy ezek nem nyilvános információk. Azt azonban elmondták, hogy az utóbbi években se járműveket, se ingatlanokat, se más eszközöket nem rekviráltak.
Állampolgári kötelességünk
A hatályos jogszabályok értelmében minősített esetekben, de a honvédségnek lehetősége van arra, hogy a magán vagy céges tulajdonban lévő járműveket, ingatlanokat vagy technikai eszközöket igénybe vegye. Háborús helyzetben egyértelmű, hogy gépjárműveink – legyen az magán vagy céges tulajdonban – mozgósíthatók. Ez nem azt jelenti, hogy a család egyterűje napok alatt a frontvonalban cikázna az aknavetők lövései között. Általában ember- vagy ellátmányszállítási feladatokat osztanak a civil autókra, de speciális eszközök (például markolók, cölöpverők stb.) esetében lehetnek egyéb feladatok is. Sőt, az is mindegy, hány éves az autója, lehet veterán, lehet futószalagról most legurult példány, a haza számít rá - írja az Index.