h i r d e t é s

Civilek és pártok ezentúl nem oszthatnak ételt?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Civilek és pártok ezentúl nem oszthatnak ételt?

2017. november 27. - 14:39

Nem oszthatnak majd ételt a civilek és a politikai pártok egy most készülő miniszteri rendelet szerint. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

A Népszava birtokába jutott EMMI-tervezet csak állami, önkormányzati és egyházi szervezeteknek adna ilyen célra területfoglalási engedélyt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a javaslatot most egyeztetik más tárcákkal és még nem tette nyilvánossá a tervet. A lap belső forrásai szerint a civil szervezetektől elvennék ezt a lehetőséget.

Ennek előszele, hogy sok ételosztással foglalkozó egyesület már hónapok óta nem kap területfoglalási engedélyt pénzért sem, nemhogy ingyen, pedig korábban több fővárosi kerület méltányosságból elengedte a foglalási díjat. A civilek közül többen azt mondják, már most is kénytelenek trükközni, ha ételt szeretnének osztani a rászorulóknak.

Egy a lapnak nyilatkozó fővárosi karitatív civilszervezet képviselője elmondta: nekik még csak nem is válaszol az egyik budapesti önkormányzat a területfoglalási kérelmükre, pedig ez kötelességük lenne.

Arra a kérdésünkre, hogy miért szúrhatják ennyire az ilyen szervezetek a hatalom szemét, azt mondta: nem szeretnék, ha egyszerre sok ételért sorban álló szegény embert lehetne látni közterületeken. Mert akkor, hogy lehetne azt mondani, hogy minden virágzik, csak Soros a rossz? – tette fel a költői kérdést.

 gepnarancs.hu