h i r d e t é s

Civilek: lépjen az ombudsman menekültügyben!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Civilek: lépjen az ombudsman menekültügyben!

2015. szeptember 11. - 14:01
0 komment

Öt jogvédő és menekültekkel foglalkozó civil szervezet és egy önkéntesekből álló segítő csoport közös nyilatkozatban fordult Székely Lászlóhoz, az alapvető jogok biztosához, fellépését sürgetve a menekülők érdekében - közölte a Társaság a Szabadságjogokért.

A közlemény szerint a szervezetek arra hívták fel a biztos figyelmét, hogy bár az Alaptörvény által nevesített és a nemzetközi szerződésben vállalt jogok mindenkit megilletnek, az alapjogok védelmére létrehozott intézmény vezetőjeként tevékenysége eddig "szinte észrevétlen maradt a hazánkat érintő emberi jogi válságban" - írja a nepszava.hu.

A szervezetek álláspontja szerint az ombudsmannak hivatalból eljárást kellene folytatnia a Magyarországra érkező menekülők helyzetével, a hatóságok munkájával, valamint a menekülők segítőit érő jogkorlátozásokkal kapcsolatban. Meglátásuk szerint mindez azért indokolt, mert számos hatóság tevékenysége során merült fel alapvető jogokkal kapcsolatos visszásság. Emellett indítványozták, hogy az ombudsman kezdeményezze az alapjogokat sértő rendelkezések Alkotmánybíróság általi vizsgálatát.

Úgy fogalmaztak, azok a sajtóhírek, miszerint az ombudsman már megkezdte vizsgálatát, nem megnyugtatóak, mert ezekről további részleteket nem ismerhetett meg a nyilvánosság. Véleményük szerint a helyzet szükségessé teszi a menekültek tartózkodási helyeinek folyamatos ellenőrzését, amelyhez a biztos rendelkezik törvényi felhatalmazással. A helyszíni ellenőrzésen kívül a szervezetek sürgették, hogy az alapvető jogok biztosa nyilvános megszólalásaival is tegyen a gyűlöletkeltés ellen, valamint hívja fel a figyelmet a magyar állam feladataira az emberhez méltó körülmények biztosítása érdekében.

A nyilatkozatban emlékeztették az ombudsmant, hogy véleményét jogosult bármikor kifejteni az Országgyűlésben, és arra kérték, hogy éljen ezzel a jogával. A nyilatkozat aláírta az Amnesty International Magyarország, az Artemisszió Alapítvány, a Magyar Helsinki Bizottság, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, a Migration Aid és a Társaság a Szabadságjogokért.

 

nepszava.hu (Fotó: Barakonyi Szabolcs Index)