h i r d e t é s

Corbyn semleges lenne egy új EU-népszavazás kampányában

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Corbyn semleges lenne egy új EU-népszavazás kampányában

2019. november 23. - 09:38

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint azért kellett kiírni a decemberben esedékes előre hozott választást, mert az eddigi parlament megakadályozta a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) hozott népszavazási döntés végrehajtását.

Forrás: Portfolio.hu

A konzervatív párti kormányfő, aki a BBC televízió péntek esti választási műsorában vett részt, kijelentette: ő nem akart volna decemberben parlamenti választást tartani, de ez elkerülhetetlenné vált, miután a választási kampány kezdetén feloszlatott előző törvényhozás "blokkolta a Brexitet".

Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje ugyanebben a műsorban megerősítette, hogy ha pártja a december 12-ére kiírt előre hozott parlamenti választáson kormányra kerülne, új Brexit-megállapodásról kezdene tárgyalásokat az Európai Unióval (EU), és az egyezményt népszavazásra bocsátaná.

Corbyn - most első ízben - felfedte, hogy a Labour által tervezett EU-referendum kampányában ő semleges állásponton lenne, vagyis sem az új Brexit-megállapodás elfogadása, sem a további brit EU-tagság mellett nem kampányolna.

A BBC választási műsorában Johnson és Corbyn mellett részt vett Nicola Sturgeon skót miniszterelnök és Jo Swinson, a harmadik legnagyobb országos párt, a Liberális Demokraták vezetője is.
A politikusok nem egymással vitáztak a kétórás, éjszakába nyúló fórumon, hanem egymás után léptek a pódiumra, és egyenként fél órán át a meghívott, reprezentatív módon kiválasztott közönség kérdéseire válaszoltak.

Boris Johnson a műsorban kijelentette: azt szeretné, hogy "a jövő év fantasztikus év legyen", de ehhez az szükséges - tette hozzá -, hogy "véghezvigyük a Brexitet".

A brit kormányfő szerint a brit gazdaságot sem lehet mozgásba lendíteni, amíg a Brexit-folyamat le nem zajlik.
Kijelentette: semmi más nem okoz olyan mértékű "bizalmi korróziót" a brit politikában, mint az, hogy három és fél évvel a kilépésről döntő népszavazás után még mindig lezáratlan a Brexit ügye.
Johnson szerint az Egyesült Királyság a Brexit január 31-i határnapján kilép az EU-ból, mivel megvan a kilépés feltételrendszerét rögzítő megállapodás.

Az egyetlen tényleges és komoly horderejű újdonság Jeremy Corbyn részéről hangzott el a műsorban. A Munkáspárt vezetője ugyanis most először válaszolt konkrétan arra a kérdésre, hogy egy esetleges újabb EU-népszavazáson ő személyesen a további brit EU-tagság vagy a kilépés mellett kampányolna-e.
A Labour minap ismertetett választási programja leszögezi: ha a december 12-i parlamenti választáson a párt kormányra kerül, új megállapodást kíván kötni az unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, és ezt az egyezményt hat hónapon belül jogilag kötelező erejű népszavazásra bocsátaná.

A Munkáspárt programja szerint a referendum szavazólapján szerepelne az a választási lehetőség is, hogy az Egyesült Királyság maradjon az unió teljes jogú tagja.
Jeremy Corbyn eddig nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni arról, hogy a tervezett népszavazáson ő az új Brexit-megállapodás vagy a bennmaradás mellett kampányolna.
A BBC péntek esti választási műsorában azonban az erre vonatkozó kérdésre - most első ízben - kijelentette: miniszterelnökként semleges álláspontra helyezkedne a kampányban annak érdekében, hogy a választók döntését hitelesen teljesíthesse.

A Munkáspárt vezetője külön hangsúlyozta, hogy a választók ezt most hallhatták tőle először.
Corbynt megkérdezték arról is, hogy miniszterelnökként támogatná-e az újabb skót függetlenségi népszavazást, de a Labour vezetője úgy válaszolt, hogy a munkáspárti kormány első két évében biztosan nem.
Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője - aki már jövőre szeretne referendumot tartani Skócia függetlenségéről - a BBC-műsorban ugyanakkor kijelentette: ha a decemberi választáson a Konzervatív Párt nem szerezne abszolút többséget, ő kész lenne támogatni egy kisebbségi munkáspárti kormányt, ha Corbyn beleegyezne a skóciai függetlenségi népszavazás kiírásába.

Sturgeon egyenes utalást tett arra, hogy meggyőződése szerint a Munkáspárt vezetője hajlana a kompromisszumra ebben a kérdésben, ha ezen múlna, hogy az SNP támogatásával kormányt alakíthasson.
Jo Swinson, a Liberális Demokraták vezetője azt mondta, hogy ő is kész lenne "együttműködni" Corbynnal a konzervatívok újabb kormányalakításának megakadályozása végett, de koalícióra nem lépne a Munkáspárttal.
A skóciai függetlenségi népszavazást ugyanakkor a liberális párt sem támogatja. (MTI)