Csak a harmadik oltással lesz érvényes az oltási igazolvány
További egy hétig tart az oltási akció, az operatív törzs pedig további akciónapokat szervez majd - jelentette be Gulyás Gergely.
Gulyás Gergely először a napi adatokat ismertette, erről itt írtunk. Beszélt arról is, hogy több ezer szabad ágy van, a kapacitás ha nem is végtelen, de elégséges lesz a járvány kórházi kezeléséhez. "4-5-6 hónap után csökken az oltóanyag által biztosított védettség mértéke, ezért a harmadik oltás felvétele szükséges" - szögezte le.
Aki nyár előtt kapta a két oltását, levelet kap január végéig, hogy vegye fel a harmadik oltást.
A harmadik oltáshoz kötődik a védettségi igazolvány érvényessége, részleteket később jelent be a kormány.
Gulyás Gergely: 2 millió oltás érkezik december 13. után. Minden olyan vakcinabeszerzésben részt veszünk, amilyen vakcinára engedély van, ebben nincs változás. Minden oltóanyagból nagy számban áll rendelkezésre, kivéve a Szputnyikból, mert az elfogyott.
Energiárak, rezsicsökkentés
Gulyás Gergely: ha az infláció ellen küzdeni akarjuk, akkor az energiaárakat, a piaciakat nem szabad a magyar fogyasztók számára érvényesíteni. Megerősítem, a kisvállalkozások számára is elérhető lesz a rezsicsökkentés. Az egyetemes szolgáltatásra jogosultak lesznek, igaz ez az önkormányzatokra is. Akik ostobaságnak tartják a rezsicsökkentést, azon önkormányzatok elsőként jelentkeztek erre - Budapest és Hódmezővásárhely. Ennyit a hitelesség kérdéséről.
Inflációcsökkentés
Gulyás Gergely: a kormány mindent megtesz továbbra is, marad a benzinár maximálása. Ennek köszönhetően - ebben bízunk - a magyar inflációs adatok mérsékeltek lesznek. Vannak még bizonytalanságok, de bizakodunk. (Infostart)