Hogy értsék, mit csinál a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, hozok egy közkeletű példát.

Vegyünk egy fillérekből, főként közreműködői áldozatvállalásból fenntartott kulturális folyóiratot: ebben korábban hirdettek olyan nemzeti közgyűjtemények, amelyek programjaik népszerűsítését és a folyóirat fennmaradását is fontosnak tartották. Ennek a vircsaftnak immár vége. Amióta az állami reklámköltés felett diszponáló intézmény létezik, a legmagasabb szinten, a Nemzeti Kommunikációs Hivatalban dől el, X. múzeum vagy Z. levéltár hol hirdethet. Tehát a közszolgálatban-e vagy inkább Habony Árpád formálódó médiájában, hogy minden lehetőséget felsoroljunk

- vélemény a NOL.hu-n.

Van abban valami példaszerű, hogy a legfrissebb hírek szerint erről a pénzről is Rogán Antal rendelkezik majd. Demokráciákban persze van annak némi hagyománya, hogy országgyűlési képviselőket nem engednek közvetlen pénzosztó szerepbe, inkább döntéshozatallal és ellenőrzéssel bízzák meg őket; ahogy annak is, hogy a kormánypárti képviselőcsoport vezetője soha nem vegyíti sokirányú munkáját kormányzati feladatokkal. De ezek – gondolja a mi kormányzó erőnk – fölösleges liberális mórikálások, hiszen a lényeg mégiscsak az, hogy az legyen, amit a kormányfő akar.

Különben is csak ideiglenesen kettőzik Rogánt, aztán elhagyja a frakciófőnökösködést. Csakhogy viszonylag jó ízlésű világban ez ideiglenesen sem menne. Logikus hát, hogy a legfőbb döntéshozó hűséges katonája mégiscsak egymaga lássa el a fenti három feladatot: ostorpattogására nyomkodják még egy darabig a gombot a képviselők, ő érvényesíti a miniszterelnöki akaratot a hivatali apparátus előtt, és a legjobb, ha eközben a médiát is ő eteti hirdetéssel. Így az esetleges kritikus hangok is hatékonyan csendesíthetők.

Ez a modell maga az autoriter hatalomgyakorlás, amiről a hét végén Orbán Viktor beszélt. Igaz, az ő akarata csak egy zsebkendőnyi országban érvényesül, de világos, hogy a legmélyebb meggyőződésének adott hangot, amikor az ilyen rendszerű vezetésben láttatta a jövő útját. A kérdés csak az, hogy mindazok, akik tavaly áprilisban egy újabb kétharmados többséghez juttatták a Fideszt, arra adtak-e felhatalmazást, hogy a kétharmad múltával illiberális és autoriter hatalomtechnikai módszerekkel őrizze meg korlátlan döntőerejét. Azért ikszeltek-e a kevéssé körvonalazott választási programra – „folytatjuk” –, mert úgy gondolták, helyes, ha a közszolgálati média például együgyű pártpropagandát folytat, vagy az úgy van rendben, ha az EU és az állam pénze afféle kegyúri ajándék lesz, amelyet a kormányfő barátai és ellenfelei között hol ide, hol oda passzolnak, mint egy labdát.

Fölmerül az a kérdés is, hogy az emberek, tudják, azok a keményen dolgozó kicsik, annyira belefásultak-e már a mindenhonnan ömlő hazugságba, hogy tétlenül nézik, ahogy mondjuk a menekültek elleni uszítással vagy a halálbüntetés körüli aljas manipulációval a saját kormányuk az Európai Unió perifériájára taszigálja őket. Vagy előbb-utóbb mindenkinek az életébe beköszönt egy kézzelfogható, afféle „folyóirat-támogatási” ügy, és azt látva az asztalra csap: eddig, és ne tovább.

nol.hu (Címlap: Forrás: 168ora.hu)