h i r d e t é s

Családi költségvetés okosan

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Családi költségvetés okosan

2022. december 30. - 10:53

Inflációkövető zsebpénz a fiataloknak 

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com/istockphoto.com

Az év vége közeledtével a családoknak érdemes a gyerekekkel közösen számvetést végezni az idei évről, és elkészíteni a jövő év “költségvetését”. Megnézni, sikerültek-e a kitűzött tervek, összejött-e a pénz a kiszemelt “célpontokra”. A szülőknek érdemes tisztázniuk a fiatalokkal azt is, hogy egy-egy nagyobb értékű eszköz - például számítógép - mennyibe kerül és azért az összegért mennyit kell dolgozni. Az idei számvetés mellett ugyanilyen fontos, hogy a következő évre is tervekkel, felkészülten vágjanak neki a fiatalok.

Az ünneplés, ajándékozás mellett az év végi időszak a számvetés és a jövőtervezés időszaka a legtöbb családban. Érdemes ebbe a gyerekeket is bevonni, mégpedig úgy, hogy első körben a szülők és a gyerekek átnézik az idei kiadásokat, ha esetleg készültek a 2022-es évre valamilyen tervek, akkor abból mik valósultak meg. Például sikerült-e összegyűjteni a zsebpénzből, családtagoktól, rokonoktól kapott támogatásból az idén a kiszemelt laptopra, táblagépre, biciklire, elektromos rollerre vagy éppen bármely más nagyobb értékű dologra a szükséges összeget.

Mégis mennyibe kerül?

A szülők szerepe nagyon fontos, érdemes elmagyarázni a gyerekeknek, hogy a zsebpénzért, amit minden hónapban kapnak vagy a már említett komolyabb értékű ajándékokért valójában mennyit kell dolgozni. Így a gyerekek is tisztában lesznek a pénz értékével és sokkal jobban megbecsülik az eszközeiket, másik oldalról pedig ösztönözve lesznek a takarékoskodásra.

Ha az idei év ki van pipálva, akkor jöhet a következő évre való tervezés. Ezt is tanácsos közösen elvégezni. Egyrészt tisztázni kell, hogy az infláció miatt nagyon sok termék, köztük az élelmiszerek, az elektronikai eszközök is drágábbak, mint korábban. Ha belefér a családi költségvetésbe, akkor a zsebpénz megemelése is szóba kerülhet. Az NRC által a Regio Játékkereskedelmi Kft. megbízásából nemrégiben készült kutatásból kiderült: minden harmadik családban bevett szokás a zsebpénz, a 14 év alattiak leggyakrabban 500-1000 forintból, az idősebbek 2000-5000 forintból gazdálkodhatnak havonta. Ezt érdemes legalább az infláció átlagos mértékével (22 százalék) emelni, egyben meghatározni, hogy 2023-ban milyen célokat szeretne elérni a gyermek. Itt megint napirendre kerülhetnek a jelentősebb kiadással járó dolgokra, például sílécre, fesztiválbelépőre való takarékoskodás. Amennyiben a gyerekek már annyi idősek, hogy nyáron diákmunkát vállalhatnak, akkor érdemes már most eldönteni, hogy milyen típusú munka érdekli őket és mikor tudnának dolgozni a vakáció alatt.

A mindennapi pénzügyek megfelelő kezeléséhez pedig a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedője nagy segítséget nyújt. Mind a verseny során elvégzendő feladatok, valamint a vetélkedőhöz készült oktatási anyag is hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek tisztában legyenek azzal, miként lehet valaki tudatos “pénzügyes”.

A versenyről itt olvashat részletesen: https://www.kh-vigyazzkeszpenz.hu/.