h i r d e t é s

Családok ezrei kerülhetnek utcára májustól

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Családok ezrei kerülhetnek utcára májustól

2019. április 29. - 12:11

 

forrás: Papp Dóra/merce.hu

Kecskemét főterén tartott sajtótájékoztatót az MSZP regionális igazgatója, Horváth Tamás arról, hogy hamarosan lejár a kilakoltatási moratórium, amely miatt ismét több ezer magyar család kerülhet az utcára, és ezáltal veszélybe amiatt, hogy folytatódhatnak a kilakoltatások. Május elsejétől ugyanis már nem lesz érvényben a moratórium (tehát elmúlt a téli hideg).

Horváth Tamás szerint 3000 család (10.000 ember) aggódhat, hogy mikor kopogtatnak az ajtón. Mint mondta: gyermekeket emelhetnek ki a családból, és férjek, feleségek útjai válhatnak szét, a Fidesz pedig nem tesz semmit. A politikus hozzátette: pontosabban annyit tett, hogy megállapodott az európai központi bankkal, hogy a pénzintézetek nem felelősek, ők nem veszíthetnek a devizahiteles ügyleteken. Csak a magyar családok. Mivel a megállapodás azt is tartalmazza, hogy nem kívánnak tenni a kilakoltatásokkal szemben semmit – egészítette ki Horváth Tamás. A sajtótájékoztatón elhangzott: azonnal be kell szüntetni a kilakoltatásokat.

A Fidesz egyébként szeretné rákenni a devizahitelesek problémáját a szocialista kormányokra. Jól mutatja ezt a Magyar Idők egyik cikkének címe is, amely így szól:

“Fidesz: Azok beszélnek devizahitelről, akik rászabadították azt a magyar családokra.”

Ezzel szemben a valóság az, hogy a devizahitelt az első Orbán-kormány vezette be a 2001. évi XCIII. törvény a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról című jogszabállyal.

 

kecsup.hu


 

h i r d e t é s