h i r d e t é s

Csendben kamatot emelt az MNB

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Csendben kamatot emelt az MNB

2020. szeptember 24. - 16:01

 

Olyan lépésre szánta el magát az MNB a válság kellős közepén, amit minden jegybank szeretne elkerülni egészen addig, amíg csak lehetséges. Optimális esetben addig, amíg véget nem ér a válság.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

A korábbinál 15 bázisponttal magasabb, 075 százalékos kamaton fogad el csütörtökön egyhetes betéteket az MNB – írta a Portfolio.hu a jegybank honlapján talált információ alapján. Ez effektív kamatemelést jelent, amivel a szakportál szerint az utóbbi napok forintgyengülésére reagálhat a jegybank.

Délután háromkor jelenik meg az MNB egyhetes betéti tenderének eredménye, azonban a jegybank honlapjára már felkerült a mai tender meghirdetése. Ennek újdonsága, hogy az eddigi 0,6% helyett 0,75 százalékos kamat mellett fogad be ajánlatokat a jegybank, vagyis gyakorlatilag kamatot emelt az MNB.

Mindez azért számít szigorításnak a szakportál magyarázata szerint, mert az utóbbi hónapokban az egyhetes betét az effektív irányadó eszköz, vagyis annak kamata a meghatározó. Ez eddig mindig megegyezett az alapkamattal, most először van eltérés.

Az MNB Monetáris Tanácsa egyébként két nappal ezelőtt döntött a 0,6 százalékos alapkamat szinten tartásáról, de már akkor hangsúlyozták, hogy az egyhetes betétről hetente születik döntés továbbra is. (24.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s