h i r d e t é s

Csökkentheti a teljesítményünket, ha nem szellőztetünk eleget

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Csökkentheti a teljesítményünket, ha nem szellőztetünk eleget

2021. április 13. - 11:44

Most, hogy az irodai dolgozók többsége kénytelen újra otthonról végezni a munkáját, még több időt töltünk a négy fal között, mint korábban. 

A home office több szempontból is kihívást jelenthet, a munkateljesítményünket azonban egy olyan tényező is befolyásolhatja, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni: ez pedig a levegő, amelyet belélegzünk. Az LG szakértői most összefoglalták, hogyan befolyásolhatja a munkánkat a nem megfelelő minőségű oxigén és mit tehetünk azért, hogy mindig részesüljünk a friss levegő előnyeiből.

Romlik a levegő minősége, ha sokat vagyunk otthon

Köztudott, hogy oxigént lélegzünk be és szén-dioxidot lélegzünk ki, a kilélegzett levegővel pedig hőt és párát is termelünk. Tevékenységünktől függően eltérő mennyiségű szén-dioxid áramlik ki testünkből, ülő munka esetén például egy átlagos felnőtt óránként 16 és 25 liter közötti mennyiséget termel. Ha a helyiség szellőzése nem megfelelő, a levegő gyorsan megtelítődik a gázzal: két ember és egy 30 nm-es nappali esetén mindössze alig 1,5 óra szükséges a kritikus 1000 ppm-es értékhez – ez alatt érdemes ugyanis tartanunk a szobában a széndioxid-koncentrációt ahhoz, hogy az ne befolyásolja teljesítményünket.

Ráadásul, bár első hallásra talán meglepően hangzik, de egyes ártalmas légszennyező anyagok a belső terekben magasabb koncentrációban lehetnek jelen, mint odakint, vagyis egy átlagos forgalmú városi utca levegője adott esetben akár tisztább lehet, mint a nappalinkban belélegzett levegő. Amellett, hogy a legtöbb kültéri szennyezőanyag behatol az otthonunkba, a dohányzás, a főzés, a gyertyák vagy füstölők használata, a tisztítószerek, az építőanyagok, a bútorok, lakástextíliák és más berendezési tárgyak, számítógépek által kibocsátott káros vegyi anyagok, a penész és a poratka-ürülék mind rontják a levegő minőségét, nem beszélve a baktériumokról, vírusokról. E tényezők miatt – állapította meg az EU Közös Kutatóközpontja (Joint Research Center, JRC) – a beltéri levegő akár kétszer olyan szennyezett lehet, mint a kültéri.

Így hat ránk a nem megfelelő levegő

A teljesítményünket ugyanis bizonyítottan befolyásolja a levegő minősége: a Harvard Egyetem kutatása azt vizsgálta, hogy a beltéri levegő összetétele és áramlása befolyásolja-e a munkahelyi teljesítményhez kulcsfontosságú olyan kognitív készségeket, mint az információfeldolgozás, a stratégiai döntéshozás vagy a stresszkezelés. Az eredmények szerint amikor a dolgozók jobb légáramlás, kevesebb illékony kemikália jelenléte és alacsonyabb széndioxid-koncentráció mellett dolgoztak, számos kognitív területen jobban teljesítettek. A legnagyobb különbség az olyan tevékenységek során mutatkozott meg, mint a döntéshozás, a tervezés, a felkészülés és a stratégiaalkotás. A friss levegő tehát segít abban, hogy logikusabban gondolkodjunk, hatékonyabban dolgozzuk fel az információkat és fókuszáltabbak maradjunk, így összességében produktívabbá tesz minket a nap során. Azáltal ráadásul, hogy a friss levegő növeli a test oxigénellátottságát, csökken a vérnyomás és a pulzus, erősödik az immunrendszer, tisztul a tüdő, csökken a stressz és még energikusabbak is leszünk.

Ezt tehetjük a jobb levegőért

Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) szerint három lépésben javíthatunk a beltéri levegő minőségén. Először is gondoskodjunk róla, hogy minél kevésbé szennyezzük a beltéri levegőt: kerüljük a beltéri dohányzást, a túl gyakori füstölőzést vagy gyertyagyújtást és ügyeljünk arra, hogy a konyha használatakor csukjuk be annak ajtaját vagy legalább kapcsoljuk be a páraelszívót. A konyha az ártalmas illékony anyagok legfőbb forrása, hiszen nem csak a főzés, a sütés és a kenyérpirítás során, de még a konyhai szeméttárolóból és a nem megfelelő élelmiszertárolás miatt is a levegőbe juthatnak ártalmas részecskék. A második lépés a levegő megfelelő áramlásának biztosítása: az olyan kisebb terekben, mint egy átlagos városi lakás, gyorsan elhasználódik a levegő, ezért minél gyakrabban és minél alaposabban érdemes szellőztetnünk. Mivel azonban a kültéri levegő gyakran szintén szennyezett – főleg a fűtési szezonban és nagyobb járműforgalom esetén –, az EPA harmadik lépésként a légtisztítók, légszűrők alkalmazását javasolja. Ezekkel ugyanis jelentősen javítható a szellőztetés hatékonysága, hiszen kiszűrik a finom, apró porszemcséket és polleneket a levegőből. Az LG PuriCare™ légtisztítói például akár a háztartási környezetben gyakran megjelenő ártalmas gázokat (pl. a berendezési tárgyakból felszabaduló formaldehid) is képesek eltüntetni. Hasonló funkciót tölthet be egy antibakteriális szűrővel felszerelt légkondicionáló – ilyen az LG DualCool & Pure – is, amely a polleneket és a szintén erősen allergén poratka-ürüléket is eltávolítja a helyiség levegőjéből. A 2 az 1-ben, léghűtést és légszűrést egyaránt biztosító légtisztítórendszer képes kiszűrni a kis porszemeket, kórokozókat még PM 1.0 méretben is, miközben folyamatosan monitorozza a beltéri levegő minőségét, és automatikusan bekapcsol, ha a levegőben túl nagy koncentrációban vannak jelen az egészségre ártalmas részecskék.

 


https://blog.sintef.com/sintefbuilding/home-office-5-tips-for-good-indoor-air-quality/#_ftn1
https://www.euractiv.com/section/climate-environment/news/indoor-air-pollution-is-more-dangerous-than-the-outdoor-one/
https://hbr.org/2017/03/research-stale-office-air-is-making-you-less-productive
https://www.epa.gov/indoor-air-quality-iaq/improving-indoor-air-quality