h i r d e t é s

Csoportosan bántalmaztak egy 85 éves szalonnai asszonyt, aki ebbe bele is halt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Csoportosan bántalmaztak egy 85 éves szalonnai asszonyt, aki ebbe bele is halt

2019. november 07. - 07:44

Három szalonnai férfit hallgattak ki gyanúsítottként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói 2019. november 5-én. - írja az ujszo.com.

Forrás: police.hu

A megalapozott gyanú szerint a férfiak 2019. november 4-én olyan súlyosan bántalmaztak egy 85 éves asszonyt szalonnai otthonában, hogy a sértett belehalt a sérüléseibe.

A rendőrség emberölés elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben. Az eljárás eredményeként a nyomozók huszonnégy órán belül azonosították, elfogták, majd a főkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három férfit, akiket a hatóság őrizetbe vett.

Nem sokkal utána a negyedik társukat is azonosították a rendőrök, akit 2019. november 6-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen fogtak el a fővárosban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 27 éves, a 18 éves, az 53 éves és a 43 éves szalonnai férfiakkal szemben. A hatóság az őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben előterjesztést tett letartóztatásuk ügyészi indítványozására.

ujszo.com