h i r d e t é s

Csúcsra jár a határvédelemláz a Kormányinfón: 51 milliárd ömlik bele

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Csúcsra jár a határvédelemláz a Kormányinfón: 51 milliárd ömlik bele

2017. november 09. - 17:43

 

Az utóbbi időben felgyorsultak az események Brüsszelben, Magyarországot megint az Európai Parlament (EP) szégyenpadjára próbálják ültetni - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 103. Kormányinfón, melyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen.- írja a kormany.hu.

Forrás: kormany.hu

A tárcavezető kiemelte: a napokban az egyik liberális csoport újabb bizottsági meghallgatást kezdeményezett Magyarország ügyében.

Pedig az európai együttműködésnek egymás tiszteletben tartására kellene épülnie, ezért Magyarország azt kéri minden EP-képviselőtől, hogy tartsa tiszteletben a magyar embereket és ne sértegesse őket

- jelentette ki.

Lázár János közölte: "fel sem tételezi", hogy azért gyorsulnak fel az események, mert a "szponzor" Brüsszelbe látogat, de beszédes, hogy hétről hétre kerülnek elő hírek arról, hogy Soros Györgynek milyen erős hálózata van Brüsszelben.

51 milliárd forintot szánnak határvédelemre az év végéig

A Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium 51 milliárd forintot kap határvédelemre az év végéig

- jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János sajtótájékoztatóján elmondta: azért kapja a két tárca ezt a forrást, hogy Magyarország továbbra is Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa maradhasson, és megvédhessék az országot az illegális bevándorlóktól.

A kormány azt az álláspontot képviseli, hogy miközben tiszteletben tartják: vannak nagy nyugat-európai országok, amelyek bevándorlóországok, nem fogadják el, hogy a közép-európai "még nem bevándorlóországokat" is megváltoztassák - közölte a miniszter.

Forrás: kormany.hu Fotó: Árvai Károly

Nem csökkenhetnek a kárpátaljai magyarok jogai

Nem csökkenhetnek a kárpátaljai magyarok jogai - fogalmazta meg elvárását Lázár János. Közölte: úgy szeretnék lefolytatni a vitát a magyar-ukrán viszonyrendszerben, hogy az együttműködés lehetősége megmaradjon. Megjegyezte: arra kéri az unióba törekvő országot, hogy tartsa be azt a szokást, miszerint ha egy kisebbségnek már megvolt egy joga, az maradjon is meg.

A tárcavezető reagált arra is, hogy Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarok szavazati jogának megvonását vetette fel. Lázár János a határon túli szervezetek egységes véleménye mellett állt ki, és szembeállította, hogy a volt miniszterelnöknek 2003-2004 óta problémája van a határon túli magyarokkal, míg a határt áttörő illegális bevándorlókat szívesen látja.

Az áldozatok védelme a legfontosabb a zaklatási ügyekben

A zaklatási ügyeket illetően a kormányzatban és a kormánypártokban az emberi méltóságot tartják a legfontosabbnak, ami ez esetben az áldozatok védelmét jelenti - mondta Lázár János. A tárcavezető sajtótájékoztatóján kiemelte: ugyan a magánviszonyokban a kormánynak nincs helye és keresnivalója, de fontos állást foglalni.

Közölte: a leghatározottabban elutasítják az erőszak minden megnyilvánulását és a hatalommal való visszaélés minden formáját.

Részletek hamarosan.

kormany.hu


 

h i r d e t é s