h i r d e t é s

Csúszik a kartonozásunk az orvosnál

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Csúszik a kartonozásunk az orvosnál

2018. június 27. - 09:57

Ami késik, az nem múlik

A háziorvosoknak július 1-jétől kellett volna részletes és előre meghatározott tartalmú információkat felvezetni pácienseikről. Egy most megjelent (a családi orvosoknak alighanem örömteli) módosítás azonban ezt a határidőt a következő évre tolja ki. A háziorvosok és a fogorvosok az Állami Egészségügyi Ellátóközponthoz (ÁEEK) képviselőt küldhetnek. - írja Az Én Pénzem

A hatályos szabályozás szerint a háziorvosnak a hozzá bejelentkezett biztosítottakról törzskartont kell vezetnie, amire a minisztérium rendeletében meghatározott adatokat kell felvinni. A kért adatok egy részének megadását a páciens megtagadhatja. A háziorvosi ellátás során használatos informatikai rendszereknek képesnek kell lenniük ezeknek az adatcsoportoknak a kezelésére, de az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez (EESZT) kapcsolódásra is.

A törzskarton adattartalmát 3 évente felül kell vizsgálni, azzal hogy be-, illetve átjelentkezéskor, valamint egészségi alkalmassági vizsgálat elvégzésekor a szükséges változások rögzítése szükséges. Hasonló „kartonozást” ma is végeznek a háziorvosok, de nem ennyire körülhatárolt módon. A rendelet arra is kitér, hogy a háziorvosoknak 2018. július 1-jétől számított 3 éven belül kell feltölteniük az adatokat – évente legalább a bejelentkezett biztosítottak 30 százalékáét – a törzskarton vezetésére szolgáló informatikai rendszerbe, aminek a működése információink szerint még igencsak akadozik.

A teljesen zökkenőmentes működés hiányára utalhat, hogy legutóbbi Magyar Közlönyben (ezt itt találja) a most július 1-jei határidőt 2019. január 1-jére tolják. Ez a változtatás mintegy mellékesen, a háziorvosok és a fogorvosok szakmai érdekképviseletéről, az állami szervvel a kapcsolattartásra hivatott(ak) személyéről szóló rendeletbe „csavarva” jelent meg.

A rendelet szerint a területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi szolgálatban praxisjoggal rendelkező háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok maguk közül területenként 1-1 fő területi kollegiális szakmai vezetőt választhatnak. Feltétel, hogy legalább 10 éve legyen orvos, házi-, illetve fogorvos pedig 5 éve, de életkora ne haladja meg a 65 évet, és ne rendelkezzen megyei vagy országos kollegiális szakmai vezetői megbízással. Az állami ellátó külön döntése nélkül egy területnek egy járás felel meg.

A területi szakmai vezető tevékenységének ellátásáért havi 244 ezer forint tiszteletdíjban részesül, költségtérítés nem illeti meg. A tiszteletdíj a kifizetőt terhelő adó- és járulékterheket is tartalmazza. A területi szakmai vezetők választását első ízben 2018. október 15. és 2018. november 15. között kell lebonyolítani. Az ÁEEK a megválasztott területi szakmai vezetőt 2019. január 1-jei hatállyal bízza meg.

Az  ÁEEK az  illetékességi területek meghatározása során figyelembe veszi a háziorvosi, fogorvosi szolgálatok számát, területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi szolgálatok esetében a  tartósan betöltetlen körzetek számát, a  háziorvosi szolgálatok területi elhelyezkedését, az  ellátandó lakosságszámot, a  járó- és fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatókkal történő szakmai együttműködés lehetőségét.

A területi szakmai vezető az ÁEEK-kel kötött megbízási szerződés alapján látja el tevékenységét. A területi szakmai vezető megbízatása 3 évre szól. Hogy a szakma még intenzívebben képviseltethesse magát (amennyiben ez a cél), az  ÁEEK megyénként és a  fővárosban 1-1 fő megyei kollegiális szakmai vezető háziorvost, házi gyermekorvost és fogorvost bíz meg. Őket viszont pályázat útján választják ki.

Mindenki mindenféle jelentést készít majd, feladata pedig az „egészségügyi alapellátás és a szakellátás koordinációjának fejlesztésében” közreműködés. Mintegy kapocs lesz a szakma és a nagy ellátó állami szervezet között. Elméletben tehát ezután egyetlen gond sem marad orvosolatlan, bár valamiért a szakterületeken ezzel kapcsolatban akadnak kételyek.

Szerző: Az Én Pénzem