h i r d e t é s

Debreceni megemlékezés Göncz Árpádról

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Debreceni megemlékezés Göncz Árpádról

2015. november 06. - 10:44
0 komment

 

Tegnap este Debrecenben, a Kossuth szobor előtt több mint kétszázan tisztelegtek, hajtottak fejet Göncz Árpád elnök úr emléke előtt.

Jó érzés volt ott lenni, látni a megemlékező idősebbeket, középkorúakat, s örömünkre fiatalokat. Sok család jött kisgyerekkel, nagyszülők unokákkal, minden korosztály képviseltette magát. Nem volt beszéd, csendes, emelkedett hangulatú megemlékezésen mindenki főhajtás közben maga köszönt el az Elnök úrtól, szeretett, tisztelt Árpi bácsitól.

A Göncz Árpád tisztelőinek debreceni csoportja köszöni mindenkinek, aki ott volt, és tisztelgett egy nagy ember, igazi magyar hazafi emléke előtt.Köszönjük, a megemlékezést azoknak is, akik jelezték, hogy a megye távolabbi településéről nem tudnak ugyan eljönni Debrecenbe, de otthonukban gyertyagyújtással emlékeznek Göncz Árpádról.

A tisztelgők száma, a megemlékezés hangulata megerősített bennünket abban, hogy helyesen tettük, hogy november 2-án /hétfőn/ levélben kezdeményeztük Dr. Papp László polgármester úrnál, hogy Kossuth Lajos által a Magyar Szabadság Őrvárosának nevezett városban Debrecenben , Göncz Árpád elnök úrról, utcát, vagy teret nevezzenek el a városi közgyűlés következő ülésén.Az Elnök úr tisztelőinek debreceni csoportja úgy gondolja, hogy ezzel a város méltóképpen tisztelegne Göncz Árpád munkássága, életútja előtt. Úgy hisszük, Elnök úr szabadságszeretete, hite, a demokrácia iránti elkötelezettsége, tisztessége, embersége olyan érték, amely mintául szolgálhat mindannyiunk számára.

 

Göncz Árpád tisztelőinek debreceni csoportja nevében Dr. Budácsik Lajos


 

h i r d e t é s