h i r d e t é s

Deutsch már megint eltévedt, bevándorláspártiakról zagyvál

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Deutsch már megint eltévedt, bevándorláspártiakról zagyvál

2019. február 18. - 08:09

 

Olcsó módját választotta a Fidesz EP képviselője annak, hogy a közelgő Európai parlamenti választások kapcsán bemutatni, hogyan is képzeli el a baloldal felállását. Különösen érdekes dolog, hogy független szemlélő véleményét nem hallhatja a nagy nyilvánosság ez ügyben sem.

Helyette be kell érnünk, egy olyan ember makogásával, akinek kompetenciájáról nem feltétlenül vagyunk meggyőződve. Deutsch Tamás esetében pedig több a kérdőjel, mint bármilyen kijelentő mód. Nem egyszerűen a hozzáértést kell megkérdőjeleznünk, semmilyen módon nem bizonyította politikusként rátermettségét, ez pedig közel negyed század alatt több mint elég ok lenne ejteni emberünket. Talán pont ez kell a Fidesznek.

Deutsch Tamás szerint Frans Timmermans, az Európai Bizottság szocialista alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje az európai parlamenti (EP) választási győzelemért elfogadja és tudomásul veszi, hogy a magyarországi szocialisták összeborulnak a rasszista, antiszemita Jobbikkal.

A Fidesz néppárti EP-képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az európai szocialistáknak az MSZP hétvégi kongresszusán Magyarországon tartózkodó bevándorláspárti csúcsvezetője (...) nem zárta ki, hogy a magyarországi szocialisták együttműködjenek a zsidózó, cigányozó Jobbikkal annak érdekében, hogy a bevándorláspártiak az európai parlamenti választáson minél több szavazatot tudjanak szerezni. /168 óra/

Csak gratulálni tudunk Deutschnak a – csak Magyarországon – kiváló érveléséhez. Igaz, a legelemibb szintű matematika épp úgy nem elvárás a Fidesz köreiben, mint a tartás, vagy bárminemű gerinc megléte. És minthogy tudjuk utóbbi, mármint a gerinc megléte egyenesen kizáró ok, okunk van feltételezni, hogy a matematikai képességek ugyanígy tiltólistán vannak a párton belül.

Mert – mint azzal Karácsony Gergely élő egyenesben kénytelen volt megküzdeni – a Fidesz által ledarált baloldalnak, nem sok egyéb esélye maradt a szintén által a Fidesz által saját igényeihez igazított választási törvények közepette, mint „az ördöggel is inkább összefogni”.

Az ellenben nagyon is igaz, hogy mindezt el lehetett volna kerülni, egyszersmind idejekorán letörölhettük volna Tompika és tsai bárgyú vigyorát. De természetesen 2011 előtt mindenki azt gondolta, hogy a kormány nem függesztené a legalapvetőbb jogainkat biztosító alapdokumentumot, az Alkotmányt. Sőt, ha valaki erre rá merészelt mutatni, rögtön azzal kábították, hogy a kormány „azt úgyse tenné meg”. Érdekes módon ezt a mantrát hallhattuk számos ezt követő ügyben. És a kormány mindannyiszor rácáfolt e mantrára.

Most pedig az ellenzék kénytelen belátni, hogy csak akkor van a legkisebb statisztikai esélye egyáltalán, ha ama bizonyos ördöggel nemhogy lepaktál, de nyíltan szövetkezik.

És Timmermans-nak némi előnye van a stratégiai lépések felismerésében. Mert ugye a Fidesz stratégiája sorosozásban, migránsozásban, és libsizésben ki is merül.

A bevándorlásellenes retorika nagyon szép, csak épp a bevándorlás mértéke a krízis előtti állapot alá csökkent. De a legnagyobb sumákság az egészben az, hogy egy olyan párt levitézlett politikusa beszél „bevondorláspárti” baloldalról, amelyik tonnaszám adott el letelepedési kötvényt és az azt igénybevevők nemzetbiztonsági átvilágítása erősen kétséges.


 

h i r d e t é s