h i r d e t é s

Deutschból is lehet MÚSZ-elnök

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Deutschból is lehet MÚSZ-elnök

2017. január 05. - 07:32
0 komment

Kérdés, Bienerth Gusztáv lesz-e a szövetség új vezetője – Gyárfás Tamás mindent megtesz ellene.

Fotó: Huszti István / Index

Nem egyértelműen pozitív a megítélése Bienerth Gusztávnak, a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásával megbízott kormánybiztosnak, aki az egyik elnökjelölt a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vasárnapi tisztújító közgyűlésén. A szakember pénzügyi szakértelmét ellenlábasai is elismerik, korábban tagja volt a kézilabda-szövetség (MKKSZ) elnökségének, a Magyar Labdarúgó-szövetségben (MLSZ) pedig nemzetközi igazgatóként dolgozott három évig, ezek a történetek azonban szomorúan végződtek.

Mindenképpen érdekes jelölt Bienerth, akinek a PricewaterhouseCoopers vezérigazgatójaként végzett tizenhárom éves munkáját, a cég fejlesztését ellenlábasai is elismerik (bár az keltett némi megütközést, hogy a cég neve kft., az első számú vezető vezérigazgatónak nevezte magát), anyanyelvi szintű angol tudása miatt a külföldi partnerekkel is könnyedén tart kapcsolatot. Ugyanakkor a magyar sportban tett eddigi próbálkozásai nem voltak ennyire sikeresek. Az úszószövetség irányítása a pénzügyi területen elért eredményeihez képest nem tűnik nagy kihívásnak.

„Nem is kihívásnak tekintem, hanem megtiszteltetésnek, vonzott a feladat szépsége – mondta lapunknak Bienerth. – Az úszó sportágban vezetői válság van, válogatott úszók nem akartak tovább együtt dolgozni Gyárfás Tamás elnökkel, számomra óriási megtiszteltetés, hogy többen úgy gondolták, alkalmas vagyok a szövetség vezetésére.”


Bienerth Gusztáv (balra) megválasztása esetén nem számít Gyárfásra
Fotó: Szalmás Péter

Az új elnök egyik legnehezebb feladatának az tűnik, hogy elfogadtassa magát a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkával és edző-férjével, Shane Tusuppal.

„Pár napja találkoztunk, nagyon jó hangulatú beszélgetés volt, felidéztük a tavalyi sikereket, de a jelöltségemről, illetve megválasztásom esetén az elnöki munkámról nem esett szó – jelentette ki a kormánybiztos. – Az elnöki programomat a tagszervezetekkel ismertetem, mindenkit meglátogatok, hiszen meg kell ismernem azokat, akikkel együtt szeretnék működni. Az úszás szakmai kérdéseihez nem értek, de ez nem is szükséges szerintem az elnöki pozíció betöltéséhez, a menedzsment szemléletben hiszek, olyan struktúrát kell kialakítani, amelyben jól és eredményesen tud működni a szövetség. Vannak bőven más feladataim, turizmusért felelős kormánybiztosként és a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnökeként is helyt kell állnom.”

Bienerth Gusztáv megbízási szerződéssel, fizetés nélkül dolgozott három évig az MLSZ nemzetközi igazgatójaként, Csányi Sándor azonban elnöki kinevezése után megvált tőle és a nemzetközi szövetség (FIFA) jogi bizottságából is visszahívta.

„Nincs ebben semmi rendkívüli, az elnök úr főállású nemzetközi igazgatót szeretett volna, én akkoriban az Amerikai Kamara elnöke voltam, mellette voltak más feladataim is, nem tudtam volna fizetett alkalmazottként dolgozni az MLSZ-ben, ezért elváltak útjaink”

– emlékezett erre az időszakra Bienerth.

A kézilabdázóknál elnökségi tag volt, 2013-ban a közgyűlés Borsos Attilával együtt visszahívta a testületből, ami egyáltalán nem tekinthető szokványos lépésnek. Elnökségi tagok mandátumuk lejárta előtt általában más irányú elfoglaltságok vagy összeférhetetlenség (ha máshol olyan feladatot kapnak) miatt szoktak lemondani. A közgyűlés azért hívta vissza Bienerth Gusztávot, mert az elnökség többi tagja nem akart tovább együtt dolgozni vele.

Lapunk úgy tudja, a sportág szakmai ismereteinek hiánya mellett az volt a másik kifogás Bienerth Gusztávval szemben, hogy már pozícióban lévő magyarok helyeire pályázott a nemzetközi és az európai szövetségben, ami külföldön is felháborodást okozott és sokat ártott a magyar kézilabda megítélésének.

„Ez egyszerűen nem igaz, az én múltammal nekem erre nem is volt szükségem – reagált Bienerth. – Az tény, hogy az elnökség nem akart kettőnkkel tovább dolgozni, minden más csak rosszindulatú feltételezés. Azóta teljesen új vezetése van a szövetségnek, beleértve az elnökséget is.”

A MÚSZ elnöki pozíciójára hárman pályáznak Gyárfás Tamás lemondása után: Bienerth mellett Hornyák Viktor, a Széles Sándor Úszó-nevelő Műhely vezetője és Tóth István, a szentendrei úszóklub szakosztályelnöke.

Szerző: B.P. / nepszava.hu