Dobrev Klára fórumán "bunyó volt"
Az első hírek szerint összeverekedett egy DK-s önkormányzati képviselő és a jobbikos képviselőjelölt.
Összeverekedett Fricsovszky-Tóth Péter, az ellenzéki összefogás vecsési jelöltje és Hegymegi István, a DK helyi önkormányzati képviselője Dobrev Klára vasárnapi gyáli fórumán, írja az Index. A lap szerint a két ellenzéki politikus régóta rossz viszonyt ápol.
A beszámoló szerint a szóváltást köpködés, majd verekedés követte, amelynek során Hegymegi úgy fejbe verte az ellenzék közös jelöltjét, hogy mentőt kellett hívni hozzá. A győzelme esetén a Jobbik frakciójába ülő Fricsovszky-Tóth Péter ezt követően még részt vett Dobrev fórumán, majd bement a kórházba.
Fricsovszky-Tóth Péter a Facebookon azt írta: szó sem volt verekedésről, Hegymegi István provokálta, leköpöte, majd amikor elfordult tőle, megütötte. Azt is megjegyezte, hogy Hegymegi – akinek tagságát már korábban felfüggesztette a DK – néhány hónapja pedig fideszes provokátorként működik.
A Demokratikus Koalíció, Dobrev Klára és az Egységben Magyarországért minden tagja elhatárolódik az erőszakról és Hegymegi Istvántól!