Donald Trump: mégiscsak kellenek a bevándorlók
Az amerikai elnök kilátásba helyezte, hogy a mezőgazdasági vállalkozásoknál dolgozó migránsok esetében eltekintenének a kitoloncolástól.
Donald Trump az Ohio államban lévő Des Moines-ban, az Állami Vásárközpontban az amerikai függetlenség ünnepe alkalmából tartott beszédében fejtette ki: Iowa állam gazdálkodói lehetőséget kapnak arra, hogy "kezeskedjenek a keményen dolgozó, törvénykövető migráns munkásaikért".
Elmondta, hogy az új tervet a belbiztonsági minisztérium hajtja majd végre, és a jogszabály szövege is készül már. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy
a bűncselekményt elkövetett vagy azzal gyanúsított illegális bevándorlók elleni szigorú intézkedések folytatódnak.
Beszédében az elnök elismerte, hogy előfordultak esetek, amikor 15 éve egy helyen dolgozó bevándorlókat kemény intézkedések értek. "Ezt nem tehetjük. Együtt kell működnünk az agrárgazdálkodókkal, valamint a szálloda- és vendéglátóiparral" - fogalmazott. Kormányzati statisztikák szerint Iowa állam az Egyesült Államok második legjelentősebb agrárexportőr szövetségi állama.
Just IN: During an address in Des Moines Iowa to kick off the 4th of July weekend, President Trump announces that he is currently working on legislation to protect migrants in the U.S. illegally who work in farms, hotels, hospitality, etc.
— Anthony (@AnthonyCabassa_) July 4, 2025
“We’re going to work with them.” pic.twitter.com/foJxlsCHPG
Donald Trump korábban a héten már utalt arra, hogy kivételek jöhetnek a bevándorlási szabályokat illetően a mezőgazdasági vállalkozások esetében, és megemlítette, hogy a könnyítő intézkedések akár a vendéglátásra is kiterjedhetnek. Az Egyesült Államok különböző agrárgazdálkodói szervezetei a közelmúltban többször jelezték az adminisztráció felé azokat az aggályaikat, hogy a bevándorlók sok esetben nélkülözhetetlenek működésükhöz, akár olyanok is, akiknek a tartózkodási státusza nem egyértelmű. (Infostart)
Címlapkép forrás: Francis Chung/Bloomberg