h i r d e t é s

Dózerhez nyúl Kőbánya a Hős utcában

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Dózerhez nyúl Kőbánya a Hős utcában

2015. július 09. - 20:44
0 komment

Teljes a kilátástalanság a X. kerületi Hős utca két házában, ahova drogosok fészkelték be magukat a normális családok közé.

Az önkormányzat elbontaná az egészet - írja a hir24.

Siralmas, harmadik világi állapotok uralkodnak a hírhedtté lett X. kerületi Hős utcában. A 15/A és 15/B számú házak szörnyű állapotban vannak, az egyikben nemrég gázrobbanás is volt, ami miatt statikailag is roggyantnak számít - derült ki az RTL Klub Fókuszának csütörtöki adásából.

Az önkormányzat nem vázolt a riport szerint gigászi megoldási terveket, pusztán arra törekszik, hogy minél több (olykor áramlopásért távozásra bírt) lakót kilakoltasson. Sok lakás azonban nem önkormányzati tulajdon, így lassan halad a kiürítés. Ha egy családot kitesznek a lakásából, azt egyből le is falazzák, nehogy önkényes lakásfoglalók fészkeljék be magukat.

Közben a bűnözés is hatalmas a környéken, feltörik az autókat, sok a drogos és reménytelen a helyzet. A mentők be se mernek jönni rendőri kíséret nélkül, miközben az itteni gyerekeknek arra sincs helyük, hogy játsszanak.

 

hir24.hu

Posted by SEJT on 2015. július 9.