h i r d e t é s

Dübörög a NOlimpia-kampány

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Dübörög a NOlimpia-kampány

2017. január 23. - 06:48

Túllépték a 30 ezret Pedig még csak pár napja kezdtek aláírást gyűjteni - Beszáll a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is.

Nagy sikerrel indult a Momentum Mozgalom kezdeményezése - Fotó: Vajda József / nepszava.hu

Eddig több mint 30 ezren írták alá az olimpiai pályázat visszavonását követelő íveket Budapesten. Erről Papp Gergő, az akciót kezdeményező Momentum Mozgalom sajtókoordinátora tájékoztatta lapunkat tegnap. A civilek a Facebookon azt üzenték, azért kezdeményeztek népszavazást az olimpiai pályázat visszavonásáról, mert az erre szánt százmilliárdokat másra kellene költeni. A mozgalom, amelyik nem titkoltan párttá akar szerveződni szombat este a Corvintetőn nyitotta meg a NOlimpia-kampányt. A bulira több százan mentek el, amit a szervezők önmagában is sikernek tartanak. Akár azt, hogy az olimpia ügyében átvették a kezdeményezést, és ezt a témát már hitük szerint nem a kormány uralja, hanem az emberek. Ráadásul a kezdeményezéssel sikerült felkavarniuk a hazai politika állóvizét.

Csütörtök óta 25 standon gyűjti az olimpia ellen tiltakozó aláírásokat a mozgalom, amiből már az első napon 10 ezer gyűlt össze. Tarlós István pénteken azt üzente a civileknek, ne gondolják, hogy ez később is így lesz és arra kérte a budapestieket, aki szereti ezt a várost, ne írja alá az íveket. A Fidesz is elkezdett tiltakozni az akció ellen, majd péntek este egy részegnek tűnő férfi szétverte a Momentum standját a Jászai Mari téren. Ezt követően az aktivistáknak azt mondta, a közeli kocsmába megy, a rendőr ott találja meg – tudósított a hír24.hu. Szerencsére senki nem sérült meg a standnál. A mozgalom aktivistái péntek óta házról házra járva szintén gyűjtik az aláírásokat, az aktivisták szerint az emberek többsége segítőkész velük, csak kevesen szólnak be nekik.

NOlimpiás plakátokkal, aláírásra buzdítva árasztja el majd a fővárost a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. A szervezet saját Facebook-oldalán és honlapján kérte az embereket, küldjenek pénzt plakátra. Egyetlen nap alatt 7 millió forint gyűlt össze. A közösségi oldalon már plakáttervek is láthatók, az egyikre a magyar zászlóra az írták: „Államcsőd eladó!”. Mától az MKKP is segít aláírásokat gyűjteni. Erre szükség is van, hiszen ahhoz, hogy a budapestiek szavazhassanak a 2024-es olimpiai pályázat visszavonásáról, összesen 138 ezer érvényes aláírásra van szükség. A 444.hu szerint a Facebookon olyan felhívást osztanak, miszerint egy magát fideszesnek nevező személy arra szólítja fel a barátait, hogy hamis adatokat megadva írják alá a népszavazást követelő íveket.

Görögország négy éven belül csődbe jutott, amiből azóta sem tudott kikecmeregni – figyelmeztette szerkesztőségünket az olimpia kapcsán Bokros Lajos. A MoMa elnöke szerint az esetleges budapesti olimpiát nem szabad összehasonlítani a 2012-es londonival, hiszen Nagy-Britannia gazdaságilag sokkal erősebb, mint Magyarország, London lakossága pedig több mint hazánké. Ahhoz, hogy egy olimpia ne lépje túl a tervezett költségeket, viszont fejlődést eredményezzen, szakszerűségre, átláthatóságra van szükség és kizárt a korrupció. Ahol ezek a feltételek nem teljesültek, például Görögországban, ott az olimpia végső költsége az eredeti terv háromszorosára rúgott. „Tessék eldönteni, vajon hazánk inkább Angliára, vagy inkább Görögországra hasonlít-e” – szólított fel Bokros.

Rost Andrea Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes viszont tegnap az olimpia mellett kampányolt. Az MTI-nek azt állította, hagyományainkat és értékeinket is még jobban megmutathatnánk a világnak, ha itt rendeznék a játékokat.

 

Szerző: Fazekas Ágnes / nepszava.hu