h i r d e t é s

"Duplán mutálódott" koronavírus-variánst azonosítottak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

"Duplán mutálódott" koronavírus-variánst azonosítottak

2021. március 30. - 14:05

 

A koronavírus "duplán mutálódott" variánsát mutatták ki India járvány által legerősebben sújtott, nyugati Mahárástra államában - közölte az ország járványügyi és betegségmegelőzési központjának (CDC) igazgatója szerdán.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Szudzsit Kumar Szingh szerint Mahárástrában 206, Újdelhiben pedig kilenc mintában azonosították az új mutánst - írja az MTI. Az egészségügyi hatóságok szerint ezt az új variánst még nem mutatták ki elég nagy mennyiségben ahhoz, hogy összefüggésbe hozhassák az esetszám megugrásával Mahárástrában, illetve más államokban.

Járványügyi szakértők szerint a "duplán mutálódott" kifejezés arra vonatkozik, hogy az új variáns két korábbi mutáció jegyeit viseli magán. "A duplán mutálódott nem egy tudományos szakkifejezés. Csak egy újabb változatról van szó, amelyet eddig csak Indiában mutattak ki" – mondta Ramanan Laxminarajan járványügyi szakértő Újdelhiben. Hozzátette, egyelőre nem világos, hogy az új variáns mennyire fertőzőbb, illetve halálosabb a korábbiaknál.

Delhiben és Mumbaiban megtiltották a hindu holi színfesztivál megrendezését a koronavírussal fertőzöttek számának jelentős megugrása miatt, emellett szúrópróbaszerűen fogják tesztelni az embereket a repülőtereken, a busz- és vasúti pályaudvarokon. Az ötezer éves múltra visszatekintő, tavaszváró holi keretében festékporral, festékes vízzel szórhatják, illetve locsolhatják egymást az emberek. Az idén az ünnep március 28-ra és 29-re esik.

A több mint 1,3 milliárd lakosú Indiában szakértők szerint a járvány egy újabb hulláma közeledik. Néhány héttel ezelőtt a fertőzöttek napi száma tízezer alá csökkent, az utóbbi napokban viszont a 40 ezret is meghaladó esetszámot regisztrálnak.

Az oltási kampány annak ellenére halad nehézkesen, hogy Indiában is gyártanak vakcinákat. Eddig több mint 50 millió adag vakcinát használtak fel, de az ország célkitűzése, hogy nyárig 300 millió embert beoltsanak. (digitalhungary.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s