Ebbe a hajmosásba belehalhat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ebbe a hajmosásba belehalhat

2015. április 14. - 11:22
0 komment

Fekália nyomait és életveszélyes fertőzést okozó baktériumot is talált két gyógynövényes samponban a fogyasztóvédelem, azonnal betiltották a forgalmazásukat.

Az egyiket egy hódmezővásárhelyi cég gyártja.

Példátlan szennyezést fedezett fel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság: két, hazai forgalmazású samponban is fekáliás szennyeződésre utaló enterobaktériumot, az egyikben pedig halálos vérmérgezést is okozó Pseudomonas aeruginosa kórokozót találtak.

Ilyet még a hatóság sem látott

"Szúrópróbaszerűen végeztük el húsz gyógynövényes sampon vizsgálatát, ebből a Genera Gizengers tusfürdő és sampon, illetve a csalánkivonatos Sampon Mild bukott el az ellenőrzésen. Korábban még soha nem fordult elő, hogy fekália nyomait, sőt, halálos fertőzést is előidéző baktériumot fedezzünk fel bármilyen samponban" – mondta el az Origónak Kiss Anita fogyasztóvédelmi szóvivő.

Életveszélyes használni

A legveszélyesebbnek az olasz gyártmányú Genera Gizengers bizonyult. A fekália nyomai mellett ebben megtalálták a Pseudomonas kórokozóit is, ami fülbe, szembe vagy felületi sérülésekbe jutva megmérgezheti vért, fertőzést okozhat a csontszövetben vagy a tüdőben, fekélyt vagy akár vakságot is előidézhet.

A magyar csak szalmonellát okoz

A Sampon Mild ehhez képest enyhébb, szalmonellás fertőzés forrása lehet, a fekália baktériumai miatt. „Nem tudjuk, hogy az ürülék mikor szennyezhette be a termékeket, lehet, hogy a gyártás közben, de nem kizárt, hogy már a leszüretelt gyógynövényen volt" – mondta Kiss Anita.


Genera Gizengers és Sampon Mild
Forrás: Origo

Veszélyesen olcsó

Mindkét terméket olcsó forrásból, egyeurós boltból, illetve kínai piacról szerezte be a fogyasztóvédelem, ami a vizsgálat után azonnal betiltotta a Genera Gizengers és a Sampon Mild forgalmazását.

Mint az Origo megtudta, a Sampon Mildot egy hódmezővásárhelyi cég gyártja, próbáltuk elérni őket, egyelőre nem veszik fel a telefont.

 

origo.hu