Egészségügy: A Fidesz 7 év után is a szocialistákra mutogat
A párt szóvivője szerint Orbánék anyagi és erkölcsi megbecsülést adtak az egészségügyben dolgozóknak.
A polgári kormány anyagi és erkölcsi megbecsülést adott az egészségügyben dolgozóknak, ennek része a november elsejei újabb béremelés - hangsúlyozta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Puskás Imre, a Fidesz szóvivője, azt állítva ezzel szembe, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásának az egészségügy volt az egyik legnagyobb kárvallottja.
Mint mondta, az egészségügyben végrehajtott - az elmúlt években 400 milliárd forinttal finanszírozott, a következő években is folytatni kívánt - szakorvosi és ápolói béremelés célja és eredménye a kormány tevékenységének, a gazdasági növekedés és a pénzügyi stabilitás pedig lehetőséget teremtett a korábbi kormányzat által kivont forrás visszapótlására.
Szavai szerint
a szocialisták kormányzása idején "tartós rombolás zajlott", a cél pedig az volt, hogy az egészségügy gyengítésével a fizetős szolgáltatásokhoz, a magánellátásba tereljék a betegeket.
Példaként említette, hogy míg a szocialista kormányok 600 milliárd forintot vontak ki a szférából, a Fidesz vezette kormányzat az elmúlt években 500 milliárd forintot fordított bővítésre, fejlesztésre, a jövő évi költségvetés pedig 542 milliárddal többet ad erre a területre, mint a szocialisták kormányzása idején elfogadott utolsó, 2010-es büdzsé.
A következő évek fejlesztéseinek legjelentősebb elemeként Budapest "soha nem látott mértékű" kórházfejlesztési programját említette, amelyre a következő nyolc esztendőben 200 milliárd forintot fordítanak majd. (MTI)
UPDATE (2017. november 5. 14:05)
Az MTI javított a híren:
Fidesz: a ma már megbecsült egészségügy a szocialisták kormányzásának áldozata volt
A polgári kormány anyagi és erkölcsi megbecsülést adott az egészségügyben dolgozóknak, ennek része a november elsejei újabb béremelés - hangsúlyozta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Puskás Imre, a Fidesz szóvivője, azt állítva ezzel szembe, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásának az egészségügy volt az egyik legnagyobb kárvallottja.
Mint mondta, az egészségügyben végrehajtott - az elmúlt években 400 milliárd forinttal finanszírozott, a következő években is folytatni kívánt - szakorvosi és ápolói béremelés célja és eredménye a kormány tevékenységének, a gazdasági növekedés és a pénzügyi stabilitás pedig lehetőséget teremtett a korábbi kormányzat által kivont forrás visszapótlására.
Szavai szerint a szocialisták kormányzása idején "tartós rombolás zajlott", a cél pedig az volt, hogy az egészségügy gyengítésével a fizetős szolgáltatásokhoz, a magánellátásba tereljék a betegeket.
Példaként említette, hogy míg a szocialista kormányok 600 milliárd forintot vontak ki a szférából, a Fidesz vezette kormányzat az elmúlt években 500 milliárd forintot fordított bővítésre, fejlesztésre, a jövő évi költségvetés pedig 542 milliárddal többet ad erre a területre, mint a szocialisták kormányzása idején elfogadott utolsó, 2010-es büdzsé.
A következő évek fejlesztéseinek legjelentősebb elemeként Budapest "soha nem látott mértékű" kórházfejlesztési programját említette, amelyre a következő nyolc esztendőben 700 milliárd forintot fordítanak majd. (MTI)