h i r d e t é s

Egy egész generáció fordít hátat Orbánnak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy egész generáció fordít hátat Orbánnak

2018. május 08. - 08:24

A fiatalok mellett a zsidók is tömegével gondolkodnak a kivándorláson, a magasan kvalifikált munkaerő is itt hagyja Magyarországot. 

Forrás: REUTERS / Szabó Bernadett

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint ráadásul az iszlám nem összeegyeztethető a magyar társadalommal és annak értékeivel.

Átfogó cikket írt a Huffington Post Orbán Viktor harmadik kétharmadáról, valamint azoknak a társadalmi rétegeknek a helyzetéről, akik szembekerültek már a Fidesz-uralommal. A cikk címe „Magyarok generációja hagyja el Orbán szélsőjobboldali uralmát”, az írás pedig nem is szól többről. Egy 25 éves egyetemista arról beszélt, kortársaival együtt szereti a hazáját, sok mindenre büszkék magyarként, de nem maradt sok választásuk, el kell hagyniuk az országot. A HuffPost megemlíti, a kivándorlás mellett komoly probléma, hogy 2050-re 15 százalékkal csökkenhet a népesség.

Szó esik a honi zsidóságról is, becslések szerint 35 ezer és 120 ezer közé tehető a számuk, Schönberger Ádám, a Marom zsidó közösség vezetője azt mondja, senki sem akar egy olyan országban élni, ami tele van gyűlölettel. „Sok ember elhagyta már ezért az országot, vagy komolyan gondolkodik rajta. Nagyon sok.” Itt emlékezik meg az amerikai lap arról a 2017-es felmérésről, miszerint a megkérdezett magyarok negyede nem szeretné, ha családjában lenne zsidó, minden hatodik megkérdezett pedig ódzkodna attól, ha szomszédja zsidó lenne. És akkor a Sorost démonizáló kampányról még egy betűt sem írtunk. Kovács Zoltán kormányszóvivő az antiszemitizmus vádjára csak annyit mondott, az csak a liberálisok utolsó vádja a kormány ellen.

A bevándorlás és a déli határzár okán a honi muszlim kisebbségről megjegyzik, a választási kampány során olyan plakátokkal árasztották el az országot, ami vonuló menekültek mellé csak annyit tett feliratként, hogy „stop”. Ehhez Kovács kormányszóvivő csak annyit fűzött hozzá, az iszlám nem összeegyeztethető a magyar társadalmi berendezkedéssel és kultúrával. Ahol megjelennek a muszlimok, ott a játékszabályok megváltoznak szerinte, ők pedig szeretnék megőrizni Magyarországot olyannak, amilyen. A HuffPostmegjegyzi: a magyar lakosság mindössze 0,4 százaléka mondja magát muszlimnak.

A valójában komoly probléma az agyelszívás. Erről Orbán Viktor is beszélt nemrég a Szakma Sztár pályaválasztón, amikor azt mondta, Európa ma úgy van összerakva, úgy van megalkotva, hogy szerencsésebb múltú és gazdagabb országok el tudják szívni más nemzetek szakképzett fiataljait”. Az amerikai lapnak Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója kijelentette: a magasan képzett és tehetséges emberek elhagyják az országot. (hvg.hu)