Egy hónapig élt együtt áldozata holttestével egy pécsi férfi
Emberölés miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség egy pécsi férfi ellen, aki meggyilkolta lakótársát, majd egy hónapig lakott egy szobában a holttesttel - tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.
A közlemény szerint a vádlott és a sértett régi ismerősök voltak, rendszeresen fogyasztottak együtt alkoholt. Az elkövető szívességi alapon lakott az áldozat lakásában.
2018. október végén a két férfi ittasan tettlegességig fajuló szóváltásba keveredett. A vádlott megütötte, majd nagy erővel - késsel - mellkason szúrta a férfit. A padlóra zuhanó áldozatot a hátán is megszúrta, aki emiatt meghalt - derült ki a tájékoztatásból.
Forrás: police.hu
Az ügyészség közölte: két nappal a gyilkosság után a vádlott a holttestet egy leeresztett műanyag úszómedencébe tekerte, majd a hullával egy lakásban lakott. November közepén egy szőnyeget is rátett az erősen oszló holttestet rejtő medencére és köré mosószert szórt.
Forrás: police.hu
A vádlott később a holttestet a ház mögötti mocsaras területen akarta elrejti. Időközben az áldozat ismerősei többször érdeklődtek a sértett holléte felől. 2018. november végén a vádlottat meglátogatta egy ismerőse, aki "az erős szag és a lakásban uralkodó körülmények miatt" bejelentést tett a rendőrségen.
A holttestet a házkutatás során találták meg a rendőrök.
(MTI)