h i r d e t é s

Egy jó Flirt milliárdokat ér

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy jó Flirt milliárdokat ér

2015. július 16. - 12:10
0 komment

Felfedte legfrissebb motorvonat-beszerzése részteleit a MÁV-Start Zrt. Alig egy héttel azután, hogy a kormány határozatba foglalta: a nemzeti vasút 11 milliárd forintot költhet hat új elővárosi villamos motorvonata megvásárlására, a járművek árát a vasutasok is elárulták.

A Stadler Bussnang AG képviselőivel szerdán aláírt szerződés szerint a következő másfél évben érkező 21, Flirt fantázia nevű szerelvény minden egyes egységéért 5,788 millió eurót, azaz hozzávetőleg 1,83 milliárd forintot fizetnek. Az összesen 38,5 milliárd forintos számlát az Európai Unió fejlesztési programjainak keretéből rendezik.

Az árakat a hat plusz tizenöt motorvonat beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményének júniusi bejelentésekor még nem árulták el. És a MÁV még fokozta is a várakozásokat, amikor közleményé­ben arról írt: a beszerzés részleteiről a júliusra tervezett szerződéskötéskor adnak majd információt.

Aki ezt olvasva a Stadler győzelmének bejelentése óta eltelt három hétben lerágta a körmét az izgalomtól, most nagyot csalódhatott. Mert hát igazán nagy titkok a szerződéskötés kapcsán sem kerültek napvilágra. Az érdeklődő természetű utasok legalábbis már régen tudták a hírekből, hogy a MÁV tenderét azért bontották két részre, hogy az első hat szerelvényt Brüsszel még az idén záruló Közlekedés Operatív Program (erről rendelkezett az említett kormányhatározat), a második tizenötöt a 2021-ig tartó Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretéből fizethesse ki.

És az sem számít meglepetésnek, hogy a Stadler nem egyszerre tolja be a magyar vasút valamelyik pályaudvarára újabb 21 vonatát. Az első hat motorvonat idén októberre, a fennmaradó tizenöt 2016 decemberéig érkezik hazánkba. Ami azzal jár, hogy a MÁV-Start dicsekedhet, Flirt flottája példátlanul nagy, jövő decemberben már 123 szerelvényt számlál majd. Lévén a társaság eddig 102 egységet vásárolt ebből a járműcsaládból.

A Stadler azonban ennél is több, összesen 133 hazánkban eladott vonatot tart nyilván. A MÁV jelzéseivel közlekedő egységek mellett tíz a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. színeiben fut. És a szerdai szerződéskötéskor elhangzott az is: a svájci vasúti járműgyártó tíz év alatt 16-17 milliárd forintot fektetett be hazánkban. Saját magyar üzemeiben 450 főt foglalkoztat, míg beszállítóinál négyezer munkavállaló megélhetése függ a Stadler megrendeléseitől.

 

nol.hu (Címlap: Idén októberig begördül még hat szerelvény - Fotó: Földi Imre)

Posted by SEJT on 2015. július 16.