Egy kérdés a miniszterelnökhöz Simicska nyomán
Simicska szerint a helyzet azért durvult el, mert ő nem akart részt venni Orbán terveinek megvalósításában.
Mik azok az elképzelések? Miért hallgat a miniszterelnök arról, hogy milyen Magyarországot akar egy, két, vagy három év múlva?
Simicska tegnapi napjából (köszönet SL-nek a megállapításért) a magyar népre következő vélhetően legfontosabb információ ez volt, idézem: “Tavaly áprilisban a választások után leültünk és elmondta az elképzeléseit (mármint Orbán). Ennek a részleteibe nem fogok belemenni, de nem tetszett a dolog. Én erre azt mondtam neki, hogy ebben én nem akarok partner lenni. Azóta durvultak el az események.”
A kérdésem adott: mik azok az elképzelések? Amelyekről Simicska tud, de se a választási kampányban, se utána nem tartott érdemesnek a miniszterelnök elmondani a magyaroknak? Mit titkol a miniszterelnök a megbízói, a magyar nép elől annak sorsára vonatkozóan? Miért hallgat a miniszterelnök arról, hogy milyen Magyarországot akar egy, két, vagy három év múlva?
Lehet, hogy vannak ebben az országban még olyan választók, akik nem érzik ennek a helyzetnek az abszurditását?! Nem érzik, hogy van egy ember (nem a férjük, nem az apjuk, nem a fiuk, nem a gyerekük tanára, nem a munkaadójuk, hanem egy távoli, öntörvényű figura) aki mindenki másnál nagyobb befolyással lehet (vagy éppenséggel van) az életükre, de a befolyásával teljesen kiszámíthatatlanul, de főként rombolóan él? Hol leszívja a bankszámlájukat, hol tanáccsal él az erkölcsi rendjükre vonatkozóan, hol külföldre kényszeríti a gyerekeit, hol csatába szólítja őket távoli, megfoghatatlan, buta célokért, hol eldönti, hova mehet és nem mehet vasárnap, hol kiugrik az ágy alól, és a nemi életükben kurkász? És nem lehet tudni, hogy mit akarhat még a jövőben? És lehet még olyan választópolgár, aki szerint mindez rendben van?!
gepnarancs.hu (Fotó: 444.hu)
1 komment