Egy tányérnyi szeretet
„Egy társadalom emberiességnek legfőbb mércéje az, hogy hogyan bánik a szegénnyel, az időssel, a beteggel, a gyöngével”
/(XVI. Benedek pápa/
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport november 24.-én, a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívta, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat. Kis csapatunk igyekezett - ha csak pár órára is -, szebbé tenni a térre érkezőknek a vasárnapját.
A késő őszi napsütésben- mint eddig mindig-, már az ételosztás kezdete előtt sokan álltak a sorban. Kisnyugdíjasok, utcán élők, gyermekes családok. Többségük már visszatérő vendég, tudják, minden hónap végén számíthatnak ránk. Miközben a sorban várakoztak sokan panaszkodtak arra, hogy alacsony a nyugdíj, hónap végére már gyógyszerre sem telik. De mindig vannak új vendégeink is, sajnos az éhség nagyúr. Egyre többen kerülnek a városunkban is kilátástalan élethelyzetbe, amikor támogatás nélkül nem találnak kiutat. A mi segítségünk ugyan csak egy csepp a tengerben, de a nélkülöző embertársaink számára sokat jelent. Egy olyan hétvégi napot, amikor jól tudnak lakni. És ez napjainkban sajnos sokak számára nem természetes.
Szomorú tekintetű, megtört, elkeseredett emberek várták, hogy sorra kerüljenek. Ahány ember, annyi sors, annyi tönkretett élet. Nehezen nyílnak meg, saját nyomoráról senki sem beszél szívesen. Valamikor úgy nyolc éve, az ételosztásainkon az utcán élők voltak többségben. Úgy három éve, mind több a kisnyugdíjas, a közmunkából tengődő ember, akik egyik napról, a másikra élnek. Mára ők vannak többségben: sokan mondják, szégyellik, hogy ide jutottak, de így hó végére a családi kasszában apró is alig akad. Megdöbbentő, hogy kisnyugdíjas házaspárok is érkeznek. Kicsit félénken, szégyenlősen, egymás kezét fogva. Kettőjük nyugdíja sem futja arra, hogy így hó végén meleg ételhez jussanak.
Sajnos egyre többen érkeznek gyermekeikkel. Így volt ez ma is. A gyerekek egy része már régi ismerős. Minden hónapban találkozunk velünk, régi ismerősként jönnek, s ölelnek meg bennünket. Látni kellett volna, mikor az egyik pici átölelte Ági nénit, aki a csoport ajándékait adta át neki. Ezek bizony szívszorító pillanatok.
"Karácsonykor is jövünk" - mondta csillogó szemmel -, „szeretek itt lenni”. Ilyenkor nehéz bármit mondani. Őket hamar megtanította az élet arra, hogy nincs. Ők karácsonyra sem vágynak csillogó, villogó ajándékokra, megelégednének azzal, ha az ünnep alatt minden nap jól lakva tudnák álomra hajtani buksijukat. Örülnek annak a kevésnek, ami jut a számukra.
Az ételosztás számokban: kiosztottunk mintegy 150 főnek töltött káposztát,40 kilogramm kenyeret. Több debreceni polgár hozott most is a térre ruhaneműt, illetve gyermekjátékokat. Gyorsan gazdára talált minden, örültek a gyerekek a játékoknak. Féltett kincsként őrizve mutatták egymásnak, amit kiválasztottak. A debreceni Könyvsziget könyvekkel lepte meg az ételre várókat. A nap végére több tucat könyv talált gazdára. Mindenkinek hálásak vagyunk, köszönjük a jó embereknek a támogatást, a segítséget.
Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe. Sajnos sok embertársunk számára az ünnep is csak egy nap a sok közül, amikor örülnek, ha enni tud a család. A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete a már hagyományos karácsony másnapi ebédosztás mellett, idén második alkalommal, műsorral egybekötött jótékonysági pizzapartyra is meghív több száz nehéz sorsú debreceni kisiskolást, óvodást. Amennyiben az adományok lehetővé teszik, a tavalyi évhez hasonlóan egy olyan település gyermekeinek is szervezünk pizzapartyt, ahol sok többszörösen hátrányos helyzetű család él.
Ahhoz, hogy több száz gyermeket és karácsony másnapján mintegy 200 felnőttet, gyermekeikkel vendégül láthassunk támogatókra van szükségünk. Ezért felhívással fordulunk minden jóérzésű felebarátunkhoz, hogy ki-ki tehetsége szerint anyagilag is járuljon hozzá ehhez a nemes ügyhöz. Az anyagi támogatás mellett természetesen örülnénk szaloncukornak, bejglinek, gyümölcsnek, üdítőnek, minden felajánlásnak, ami gazdagíthatja az ünnepet.
A kis civil közösségünk nevében tisztelettel kérünk mindenkit - amennyiben egyetért a céljainkkal, és erre van lehetősége - támogassa a két karácsonyi jótékonysági eseményt.
Aki szeretne bármilyen módon hozzájárulni a rászorultak ünnepi megvendégeléséhez, hétfőtől-péntekig, 09.00-16.00 óra között az alábbi telefonszámokon jelezheti: 52/ 476 405, vagy 20/ 460 32 53. /A megadott mobil számon a hét bármely napján elérhetnek bennünket./
Email címünk: segitsaraszoruloknak@gmail.com
Átutalását az egyesület számára ide kérjük: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma : Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802 . A közleménybe kérjük beírni: pizzaparty 2019; vagy karácsony 2019.
A támogatásokról a két jótékonysági esemény facebook oldalán folyamatosan tájékoztatást adunk. Jövő év januárjában, a tavalyi évhez hasonlóan minden elköltött forintról nyilvánosan elszámolunk.
Az egyesület tagjai számára meghatározóak Ferenc pápa gondolatai:
"A jogtalanság a szegénység perverz gyökere. A szegények kiáltása minden nappal erősödik, mégis minden nappal kevésbé hallatszik."
Meggyőződésünk, hogy egy jó és nemes ügyben kérjük a támogatást. Tegyük szebbé közösen sok száz felnőtt és gyermek karácsonyát.
Szabó Zoltánné
az egyesület alelnöke