h i r d e t é s

Egy velejéig romlott projekt: a Liget beépítése

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy velejéig romlott projekt: a Liget beépítése

2016. március 19. - 12:03
0 komment

Ha van minden elemében káros, elfuserált, de legalább aljas módon keresztülvitt és drága projekt, akkor azt Liget Budapestnek hívják.

A Városliget a Fidesz kondácsolása előtt

A Liget beépítését a szakma minden képviselője ellenzi, a Ligetet használók döntő többsége elutasítja. Az erről való népszavazást elkaszálták, a megvalósulást külön törvényben(!) rögzítették. Az évek óta tervezgetett és nagy erőkkel ellenzett projektet tegnap 70-80 éves fák sunyiban való kivágásával kezdték meg váratlanul, amit azóta is tartó polgári ellenállás követett, egyelőre meg is akadályozott. Nincsen már más mód a 200 milliárdos, nem csak fölösleges, de kifejezetten káros beruházás megakdályozására. Kérdés, az is meddig tartható fenn. 

A szakma és a lakosság ellen

Budapest városfejlesztési koncepcióját, és Zugló fejlesztési koncepcióját is megírták a szakemberek, elfogadta a közgyűlés. Egyikben sem volt szó a Ligetbe építendő épületekről, ellenben a Liget közpark szerepének erősítését vázolták fel. Eközben Budapesten rengeteg olyan hanyatló terület van, melyeket történetesen új kulturális intézmények felépítésével lehetne felvirágoztatni. Ezzel szemben a Liget így is igen kedvelt, annak ellenére, hogy végtelenül leromlott, mégis túlhasznált, ezért zöldfelületi megújítása, és a békénhagyása szükséges, semmi más. 

Semmi nem indokolja, hogy egy városban múzeumi negyedet kellene létrehozni. A szakma szerint egy Budapest-szerkezetű város számára az előnyös, ha a turistavonzó potenciálú épületek szétszórva helyezkednek el. Ez ma is így van, ezek közül egy a Városliget. További embervonzó funkciója nem indokolt, káros.

A Ligettel valamit kezdeni kell, ezt mindenki elismeri. Éppen ezért megtévesztő lehet az a sok látványos terv, amellyel a Liget Budapest projektet promózzák. Azonban nincs szükség a Ligetben új épületekre, közel fél négyesmetrónyi áron különösen. A Liget beépítését két dolog hajtja: a zsíros közbeszerzési eljárások és méregdrága új épületek felépítsének ígérete, és a Budai Vár kiürítésében, megszerzésében, a múzeumok onnan feltűnésmentesen a Ligetbe áthelyezésében rejlő kormányzati érdek, melyeknek a csilivili Liget-projekt egy látványos eladása.

Barbár kivitelezés

A Liget-projekt megvalósítása évek óta készül. A rengeteg kritika miatt a tervek folyamatosan alakulnak, az oda tervezett épületek száma évről évre csökken. A kormány csak éppen azt nem látja be, hogy az egész projektet kellene felhagyni. Mit tesznek helyette? A Liget Budapestnek saját miniszteri biztosa van, a Nemzeti Múzeum képeit Habonynak ingyen kiadó Baán László, feddhetetlen figura. A Liget Budapestnek saját megvalósulását rögzítő törvénye van, mely egyben kivette azt az annak fennhatósága alá eső, történetesen PM-es vezetésű Zugló kezéből. A Liget Budapest projektről tervezett népszavazást egyszer elgáncsolták, majd jöttek a kopaszok és Erdősiné, azóta pedig kérdés, hogy ki szeretne próbálkozni egyáltalán újabb népszavazással Magyarországon. Az évek óta tartó patthelyzeten elálmosodott budapestiek azonban tegnap reggel arra ébredhettek, hogy egyszercsak megjelentek a projekt végrehajtói, és bíztató kezdésként elkezdték kivágni a Liget fáit. Az akciót a tiltakozó civilek megállították, amihez még egy jobbérzésű Fideszes politikus, Illés Zoltán is csatlakozott

Geográfusként, urbanistaként, felelős budapesti lakosként nem tudom hova tenni felháborodásomat, és nem látok más megoldást, és nem lát Karácsony Gergely, Zugló polgármestere sem, mint azt, hogy menjünk ki minél többen, és mutassuk meg azt a lakossági ellenállást, amely ténylegesen övezi a Liget beépítését, mutassuk meg, hogy mindent azért nem lehet következmények nélkül megcsinálni ebben az országban, amit ennyire sokan nem szeretnének. A Liget építési területének folyamatos személyes felügyeletére itt lehet bejelentkezni, a jeles emberek által kezdeményezett petíciót a Liget és a Vár letarolása ellen pedig itt lehet kitölteni.

 

varosilevego.blog.hu