Eladósorba került a Pápai Hús Kft.
Eladásra kínálják a felszámolás alatt lévő Pápai Hús Kft., illetve a cég által működtetett pápai húsüzem vagyontárgyait, többen már érdeklődtek is irántuk.
A cég vagyona ugyanakkor a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) kapott, több mint négymilliárd forintos hitelt is alig fedezi - írja a Magyar Nemzet. Az állattartók hátul állnak a kártalanítási sorban.
A pápai húsüzem zavartalanul működik, felkészült a húsvétra, a lapockák már a sózókádban vagy a füstölőben vannak, s lassacskán megkezdődik a kiszállításuk is – mondta lapunknak Szegőné Kemerle Judit felszámolóbiztos. Hozzátette: értékesítés előtt állnak, telefonos érdeklődők már vannak is az eladó vagyontárgyak iránt. Az értékesítési pályázat március 31-ig áll nyitva – hívta fel a figyelmet.
A kisvállalkozók kártérítését rendezik utoljára
A Pápai Hús Kft. tavalyi, a 2015. január 1-jétől 2015. november 22-ig tartó időszakra vonatkozó mérlegéből mindenesetre az derül ki, hogy a cég eszközeinek értéke mintegy 5 milliárd forint, ebből 3,6 milliárd a tárgyi eszközöké és 1,4 milliárd a forgóeszközöké. A Pápai Hús Kft. kötelezettségei ugyanakkor hozzávetőleg 6 milliárd forintot tesznek ki.
Azt már a felszámolóbiztostól tudtuk meg, az élőállat-beszállítók felé a cég tartozása 171 millió forint. A csődtörvény alapján ugyanakkor a gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából a tartozásokat meghatározott sorrend figyelembevételével kell kielégíteni. A sorban pedig a magánszemélyek – őstermelők, mikro- és kisvállalkozások – általában csak a negyedik, „d” kategóriába tartoznak. Megelőzik például a zálogtárggyal biztosított követelések a zálogtárgy értékének erejéig.
Az MFB követeléseit kell először kiegyenlíteniük
Ez pedig azt jelenti, hogy a pápai húsüzem – nem tehermentes, hanem az MFB jelzálogjogával megterhelve eladásra hirdetett – vagyontárgyai értékesítéséből adódó bevételből először az MFB követelését kell kielégíteni a bank által 2014-ben nyújtott, mintegy 4,6 milliárd forint hitel erejéig.
A pápai húsüzem felszámolási eljárásának megindítását a pápai önkormányzat kezdeményezte. A pápai képviselő-testület mint a többségi tulajdonosi jogok gyakorlója tavaly november 6-i ülésén „a társaságokat fenyegető fizetésképtelenségi helyzetre tekintettel” döntött arról, hogy a Pápai Vagyonhasznosító és Értékesítő Kft., valamint a Pápai Hús Kft. esetében megindítja a felszámolási eljárást.