h i r d e t é s

Elegem van a megkergült hatalmasságokból

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Elegem van a megkergült hatalmasságokból

2019. június 25. - 13:46

 

Pár hete országunk nagyjai egymás után mondtak akkora ökörségeket, amelybe csoda, hogy az ezeréves haza nem remegett bele. - írja a elegemvan.blog.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kezdte Kövér Laca, a Párt ideológusa. Igaz, ő nem egyszeri baromságmondásra ragadtatta magát, neki munkaköri kötelessége folyamatosan hülyének lenni, mert ezzel nyugtatja meg a borzalmas tagságot. Laca védelmében el kell ismerni, hogy nehéz a változó világhoz alakítani az ideológiát, a komcsik ezt a lufihámozást dialektikus materializmusnak becézték, és hát a Laca nagy komcsiként visszanyúlt a gyökerekhez. Ilyeneket mond a Laca:

a halál kultúrája a szabadság nevében a rend ellen fordul, a jog nevében a demokrácia létére tör.

És képzeljék el, ennek a fantasztikus, mindenben emelkedő országnak vannak ellenségei is, a szellemi terroristák. Na, helyben vagyunk. Szóval nem baj, hogy 2010 óta - a kivándorlást nem számolva - kettőszázötvenezer fővel csökkent a magyarok száma, nem baj az ország vezetőihez köthetően ellopott sok ezermilliárd forint, a versenyképtelen gazdaság, az életminőség romlása. Ez Laca szerint mind rendben van, a külső ellenség, az a hibás. Édes Istenem, ezt a vérkomcsi dumát hányszor hallottuk már! Valami újat Lacikám! Kergüljél jobban!

Aztán ott van "Párt ökle" Laci, aki szerint: a bértárgyalásoknál "nagyobb bérnövekedésre csak akkor kerülhessen sor, ha a munkabér-átutalás pillanatában a foglalkoztatók egy bizonyos összeget nem közvetlenül a dolgozónak fizetnek, hanem a dolgozó megtakarítási számlájára utalnak". Demokráciákban a népképviseleti szervnek (Nemzetgyűlés/Nagy Népi Hurál stb.) van olyan intézménye, amely ellenőrzi az állami szervek gazdálkodását, ezt hívják számvevőszéknek. Illiberális demokráciákban a szervezet elveszíti ezt a funkcióját, hiszen mit ellenőrizhet ott, ahol: "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája".

Új feladat után kell nézni: ilyen például a versengő politikai pártok pénzügyi ellehetetlenítése kamu eljárásokra hivatkozva. Laci ezt abszolválta és a sikeren felbuzdulva új kihívást keresve magának kormányzati ügyekbe pofázik bele. Egy olyan országban, ahol Békekölcsön címén évtizedekre elvették az emberek pénzét, ahol az állam gyakorlatilag ellopta a magánnyugdíj-megtakarításokat, ott nem ildomos arról ugatni, hogy csak akkor kap a dolgozó béremelést, ha annak egy részét azonnal meglovasítják tőle. Ilyen nyilatkozat után felmerül az emberekben a gyanú, hogy nagy gazdasági krachot hoztak össze a fiúk, amely elodázása érdekében le akarják nyúlni a magyar emberek pénzét. A megkergült Laci szétszellenti a gazdasági stabilitásról regélő kormánypropagandát. Hajrá Laci, csak így tovább!

Ezekhez képest Varga Misi szordínóban adja a kergét. Misi eképpen csapott a lecsóba a 325 forintba kerülő euró és a külföldi nyaralások összefüggésének boncolgatása mián:

...izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon.

 Igaza van, szép a mi hazánk. De aki szeretne mást is látni annak talán nem a száz éves kuplé soraival kellene üzenni:

Akinek pénze van, az költhet Malagára, akinek pénze nincs, az üljön a valagára.

Esetleg vezessék be az ötvendolláros keretet, meg a kötött devizagazdálkodást, és nincs gond. Kerge Misitől ennyire futja.

Handó Tünde szintén nagyot ment, de ő nem most kergült meg. Azt fundálta ki, hogy döntései ne legyenek felülbírálhatók, és ennek érdekében még törvényt is szeretett volna módosítani. Ez egészen elképesztő. Egy jogász, a bírói igazgatás vezetője, aki tagadja a jogrend alapjait. Stünci tehát tévedhetetlen, mint a pápa hit dolgában. Agyrém. A szomorú igazság az, hogy Stüncikét ki sem lett volna szabad nevezni. Sem emberileg, sem szakmailag nem alkalmas vezetői pozícióra. Gondoljunk bele - a pc kásáját kerülgetve -, hogy mire megy a hétköznapokban egy olyan konfliktusos személyiség, mint Stünci. Valamit számon kér beosztottján - amiben esetleg még igaza is lehet -, ám a beosztott az orcájába röhög olyan arckifejezéssel, hogy: Conchita Wurst jól van?

Mindenki tudja, hogy egy emberileg, nőiességében harminc éve megalázott emberről van szó, akinek ebből kifolyólag a tekintélye nulla. Stünci érzi, hát hogyne érezné, hogy kiröhögik, ezért erőszakosan reagálva megalázottságát áthárítja a szervezetre, amelyet irányít. Sok tisztességes bíró karrierje bánja ennek az alkalmatlanságát aljassággal, mások porba tiprásával eltakaró embernek a ténykedését. Régen le kellett volna váltani, ehelyett meghosszabbítják Lovasberényig.

No és kedvencem, a Matolcsy. Gyuri tíz pontból álló programot hirdetett, amellyel büszkén mutatta meg a világnak, hogy egy elmebeteg ül az MNB elnöki székében. Szemezgessünk az aranyat érő gondolatokból. Szülessen évente száztízezerrel több magyar, és akkor jó lesz. Egyetértünk Gyurka, legyen így. Ám ahhoz mit teccik szólni, hogy Viktor tízéves kormányzása alatt ennek többszörösével fogyott a magyar? Aztán van vízió magyar egyetem világelsők közé kerüléséről, az egészségügy világszínvonalra emeléséről stb. (Miközben a Kútvölgyi kórház vágókép Csernobilhoz.) Ha ezt egy ellenzéki politikus írja, hát jó, de egy tíz éve kormányzó? Viktor ez noooormális? Figyu má', ez téged b...sztat! A Gyurka szerint van Magyarországon háromszáz "afrikai szegénységben élő kistelepülés”. Hogy mit állít a Gyurka?

Tíz év kétharmaddal megerősített nemzeti kormányzati munka eredményeként a magyar önkormányzatok majdnem egytizede afrikai szegénységben vegetál? Tóni pasa ezt miért nem plakátoltatja ki? De a legjobb:

Budapest egy későbbi laza Kelet-Európai Államszövetség déli fővárosa lehet...

Erre már mozgósítottak a kisantantnál, csak a hírszerzésük az utolsó pillanatban közölte a döntéshozókkal, hogy ezt a Matolcsy írta. "Ja, az a bolond!" - legyintettek és lefújták az akciót. A Boldogságindex kétszeresére emeléséről szóló résznél már fehér köpenyes emberek kezdtek Gyurkával lassan, megnyugtató hangnemben beszélni azért, hogy ne féljen a szuritól. Látod Viktor, mi már év elején megmondtuk, hogy Matolcsyt nem szabad újra kinevezni. Sebaj, a következő válságnál majd bizonyít, mint Pimpike a boldogság kék madara. Addig is megerőltetés nélkül, csak könnyedén (Wei wu wei) bámuljuk ezt a kerge marhát.

Nem tudom eldönteni, hogy elegem legyen-e ennyi megkergült állami vezetőből, szórakozzak-e a rakás hülyén vagy szarjak be, amiért ilyenek kezében van a sorsunk? 

elegemvan.blog.hu


 

h i r d e t é s