Elérhető a Holdra szállás kódja
Eddig is megtalálta, aki akarta, de most szélesebb körben elérhető - írja az Index.
A Holdra szállásért felelős rendszer kódja most teljes egészében elérhető online. Egy volt NASA-alkalmazott tette közé a Githubon az Apollo–11 irányításvezérléséért felelős programot.
Ez eddig sem volt titkos, a kutatók hozzájuthattak a kódhoz eddig is, de soha nem volt ennyire széles tömegek számára elérhető. A Quartzon olvasható egy hosszabb elemzés a kódról, ők írják azt, hogy olyan az egész, mint egy időkapszula az 1960-as évekből.
Amikor az MIT kutatói nekiálltak megírni a szoftvert, nem létezett hozzá a megfelelő technológia, nekik kellett kitalálni azt.
A Redditen is darabjaira szedték a kódot és rengeteg érdekességet találtak benne, többek közöttShakespeare-idézetet is.
(index.hu)