h i r d e t é s

Elérte a világsajtót a magyar médiaháború

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Elérte a világsajtót a magyar médiaháború

2015. február 07. - 10:16
0 komment

A világ legjelentősebb hírügynökségei közül a Reuters, az AP és az AFP is beszámolt a magyar médiaháborúról.

Reuters gyakorlatilag összefoglalta a témában elhangzott legmarkánsabb nyilatkozatokat, és megszólaltatták Krekó Pétert is. Az elemző szerint az elmúlt 20 évében nem volt még ennyire súlyos belső ellentét a Fideszben, mint most - írja az origo.hu.

Röviden beszámolt a magyar médiaháborúról az AP amerikai hírügynökség is, amelynek a hírét több lap is átvette, így például a The Salt Lake Tribune, a U.S. News & World Report vagy a Cortez Journal.

Az AFP francia hírügynökség a jelentésében megszólaltatta Magyar Kornéliát, a Magyar Progresszív Intézet elemzőjét, aki azt mondta, „A Fidesz anyagi hátterének biztosításával Simicska legalább olyan fontos a magyar politikai életben, mint Orbán. A kormánypárt az Orbán-Simicska tengely köré épült.”

 

origo.hu