h i r d e t é s

Elfogtak a rendőrök két hálapénzt elfogadó budapesti főorvost

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Elfogtak a rendőrök két hálapénzt elfogadó budapesti főorvost

2021. szeptember 10. - 14:35

Kétszáz üres borítékot találtak a kórházban dolgozó orvosok rendelőiben. Egyikük sem tett vallomást a gyanúsítotti kihallgatás során.

Forrás. police.hu

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadásának a gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya.

A megalapozott gyanú szerint egy fővárosi kórház két főorvosa több alkalommal is pénzt vett át a rendelésen megjelenő betegektől idén június és augusztusa között. A pénzből egyikük asszisztense is részesült.

A nyomozók szerdán tartottak kutatást a két főorvos rendelőjében, ahol az íróasztal fiókokban közel 200 olyan üres borítékot találtak, amelyekben a gyanú szerint a páciensek adták át a hálapénzt.

A két orvosnőt és az asszisztenst a rendőrök elfogták és előállították, és 14 rendbeli vesztegetés elfogadásának a megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki őket gyanúsítottként. Vallomást nem tettek, az eljárás során szabadlábon védekeznek. (24.hu)