h i r d e t é s

Elhagyja Spanyolországot I. János Károly volt király

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhagyja Spanyolországot I. János Károly volt király

2020. augusztus 04. - 07:49

Pénzügyi botrányba keveredett az exuralkodó. 

I. János Károly, volt spanyol király - Forrás: Euronews

58 év után kiköltözik a madridi Zarzuela palotából I. János Károly, és külföldre megy. Ezt maga a volt spanyol király jelentette be.

Offshore-botrányának ügyében vizsgálatot indított júniusban a spanyol legfelsőbb bíróság, hogy felderítse, kapott-e jutalékot, amiért egy spanyol konzorcium nyerte el a Medinát és Mekkát összekötő nagy sebességű vasútvonal építésének második szakaszát Szaúd-Arábiában.

A tizenkét spanyol vállalat alkotta konzorcium 2011-ben kapta meg a megbízást, a volt király akkor, még államfőként büntetőjogi mentességet élvezett, a nyomozás ezért a 2014 júniusi lemondása utáni időszak vizsgálatára terjed ki.

A vasútvonalat részlegesen 2018 októberében adták át, a spanyol korrupcióellenes ügyészség pedig két hónappal később kezdett nyomozni, miután egy másik bírósági ügy során előkerült egy hangfelvétel, amelyen a volt király közeli barátnője, Corinna Larsen német arisztokrata számolt be az I. János Károlynak juttatott kenőpénzről.

Eközben a svájci hatóságok offshore-számlák utáni nyomozásában felbukkant a Lucum nevű alapítvány, amelyet a volt uralkodó alapított. Egy genfi lap idén március elején közölt cikket arról, hogy az alapítvány 65 millió eurónyi összeget kapott Szaúd-Arábiából. (Euronews)