h i r d e t é s

Elhunyt Aczél Endre

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhunyt Aczél Endre

2018. július 04. - 16:25

73 éves korában elhunyt Aczél Endre újságíró, műsorvezető, értesült a családtól a FüHü.hu.

Forrás: pestisracok.hu

Mint írják, Aczél Endre 1944-ben született, az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát, matematikai nyelvészet és orosz szakon, 1968-ban. Ezután 17 éven keresztül az MTI munkatársa volt, eleinte külpolitikai tudósítóként, majd szerkesztőként. 1974 és 1977 között pekingi, 1981 és 1985 között londoni tudósítóként dolgozott.

Hazatérése után a Magyar Televízióhoz került, 1986 és 1990 között a Híradó főszerkesztőjeként tevékenykedett, majd egy évig A Hét szerkesztőségét is ő vezette.

Közel 25 éven keresztül a Népszabadság vezető publicistája volt, dolgozott a Hungarian Economic Review angol nyelvű gazdasági magazin felelős szerkesztőjeként, a következő három évben pedig a Tenisz Magazin főszerkesztője volt.

1999-től 2008 februárjáig a Nap-kelte műsorvezetője volt, közben pedig elindította a Magyar Rádióban Acélsodrony című műsorát, amit aztán átvitt a Klubrádióhoz. (24.hu)