h i r d e t é s

Elhunyt Erőss Pál

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhunyt Erőss Pál

2021. május 24. - 06:49

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Erőss Pál volt legfelsőbb bírósági bíró, az egykori Jogi Esetek című műsor szakértője – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter vasárnap a közösségi oldalán.

Erőss Pál - Forrás: Varga Judit Facebook oldala

A miniszter azt írta: „szomorú szívvel búcsúzom a családunk, az Igazságügyi Minisztérium, valamint a teljes magyar jogásztársadalom nevében dr. Erőss Páltól.

Az ország talán legszeretettebb jogásza, a sokak által „Jogerőss” Pálnak becézett volt legfelsőbb bírósági bíró, az Igazságügyi Minisztérium volt munkatársa, a Jogi Esetek című műsor legendás jogi szakértője, ügyvéd és egyben gyermekeink dédnagyapja a mai napon, életének 87. évében megtért teremtőjéhez”.

Bejegyzésében Varga Judit hozzáteszi: Erőss Pálnak 2010-ben a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta a jogszabályoknak a széles közvélemény számára szuggesztív, kiváló retorikai képességekkel és bölcsességgel történő megismertetése és közérthetővé tétele, valamint ügyvédi, bírói és közéleti tevékenysége, életútja elismeréseként. (MTI) / hirado.hu