Elhunyt Szabad György

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhunyt Szabad György

2015. július 03. - 12:57
0 komment

Életének 91. évében,  pénteken elhunyt Szabad György Széchenyi-díjas akadémikus, aki 1990 és 1994 között volt az Országgyűlés elnöke - tájékoztatott Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke.

Szabad György a rendszerváltás időszakának ismert politikusa, az MDF alapító tagja volt. 1989-ben beválasztották a párt elnökségébe. ezt a munkát 1994-ig végezte.

1990-ben az MDF budapesti területi listájáról jutott be a Palamentbe, még abban az évben, májusban az Országgyűlés alelnökévé választották, majd három hónap múlva át az Országgyűlés elnöki tisztségét. 1994-ig volt az országgyűlés elnöke.

1996-ban az MDF-ből kivált Magyar Demokrata Néppárthoz (MDNP) csatlakozott, a következő évben az új párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője lett. 1998-ban még indult az országgyűlési választáson, de nem jutott be. Az MDNP-ben  1999-től nem volt aktív, 2011-ben kilépett, azután a Fidesz rendezvényeinek vendége lett.

 

blikk.hu (Fotó: magyarhirlap.hu)

Posted by SEJT on 2015. július 3.