Elindult az év végi kormányzati költekezés
Az év végéig kisöpri a padlást a kormány, vagyis az utolsó fillérig elkölti azt az extra költségvetési tartalékot, amit még kért a már rég elköltött eredeti tartalék felett.
A Napi.hu azt írja, hogy a pár hónapja kért 60 milliárdból már elköltött a kormány 44 milliárdot, persze nem arra, amire mondta, hogy el fogja, nemrég pedig még 10 milliárd forint elköltéséről döntöttek.
A költségvetési tartalék a költségvetésnek az a része, amiről nem kell előre, a költségvetési törvényben megmondani, hogy mire akarják elkölteni, így remekül lehet időközben felmerül projekteket finanszírozni belőle. Ez eredetileg 100 milliárd forint volt az idei évre, ezt már szeptember végére elfogyott. Akkor a kormány, főleg a migrációs válság kezelésére hivatkozva kért még 60 milliárdot, a Napi.hu szerint viszont ebből egy fillér sem ment arra, amire kérték.
Ehelyett a krónikusan pénzhiányos Klebelsberg Intézményfenntartó Központ kapott belőle 26 milliárdot, ami már a tanárok fizetését sem tudta kifizetni. A pénz másik fele a frissen az NGM-hez került szakiskolai rendszerre ment, 6,3 milliárdot kaptak a rendszer helyi szintjéért felelő szakképzési centrumok, 563 milliót pedig a szakiskolák KLIK-je, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal - írja az Index.
A kormány a Magyar Közöny szerint ezen a héten még 10,38 milliárd forintnak találta meg a helyét, ebből jut majd
- 3 milliárd forint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak az útdíjrendszerek működtetésre
- 2,5 milliárd forint Belügyminisztériumnak általános költségekre, vízügyi kiadásokra és "kormányzati infokommunikációs szolgáltatások" dologi kiadásaira
- 1,1 milliárd A Külügyminisztériumnak uniós tagdíjak fizetésre
- Egymilliárd forinton felül összeg jut a Honvédelmi Minisztériumnak a hadigondozással foglalkozó közalapítványok támogatására
- 780 millió forint az EMMI-nek jut kulturális kiadásokra
- 235,9 millió forint pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek meg nem nevezett ingatlanvásárlásra.